Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Ibrahimovic-Real lehet a nyár igazolása

2010.07.22. 16:49
Az El Mundo Deportivo szerint Zlatan Ibrahimovics egy barcelonai év után Madridban köthet ki: a Real új edzője, José Mourinho akarja megszerezni.

A Real Madrid a nyáron eddig Angel di Mariát igazolta le a Benficától, a Stuttgart védekező középpályása, Sami Khedira még nem írt alá. A Marca szerint a Real Maiconért megtette az utolsó ajánlatot, 22 millió eurót az Internek, de erre egyelőre még nem érkezett válasz.

A barcelonai El Mundo Deportivo ugyanakkor egy elsőre meglepőnek látszó, a valóságban viszont akár nagyon is könnyen megköthető üzletről ír.

José Mourinho edző ugyanis szeretne egy igazi centert – kilencesként említi a posztot a lap -, mint amilyen eddigi csapataiban is mindig volt: Didier Drogba a Chelsea-ben, Diego Milito az Interben.

Ilyen klasszikus középcsatára lehetne Zlatan Ibrahimovic, akinek gyenge szezonja volt a Barcelonánál, és aki tavaly előtt játszott is nála a bajnok Interben. A katalánok egyébként is erősek csatárposzton, hiszen David Villát megszerezték, és ott van még Pedro, Messi, Bojan. Ebből adódóan nem lenne biztos a helye Ibrahimovicsnak, ami feszültséget okozhat.

A lap kitér rá, Mourinho alatt Olaszországban gólkirály volt a bosnyák származású csatár, aki különösen motivált lenne, ha a Barcelona nem tartana rá igényt, és a Realban bizonyíthatna.

A francia Karim Benzema semmi említésre méltót nem mutatott első madridi szezonjában, így rá nincs is szüksége a klubnak. A szexbotrány csak erősítheti az El Mundo állítását, miszerint Mourinho látni sem akarja, így a Real szívesen szabadulna tőle.

Ibrahimovic egy éve került az Intertől a Barcába, voltak jó meccsei, lőtt is összesen úgy húsz gólt, de igazán nem sikerült beilleszkednie. A legfontosabb BL-meccseken, épp Mourinho Intere ellen lecserélték, olyan gyengén játszott.