Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Elnézést kért a góljáért a debreceni csatár

2010.07.23. 15:11
A frissen igazolt debreceni Kulcsár Tamás ösztönösen rúgott a gólba tartó labdába, nem társát akarta megfosztani az örömtől a hétközi BL-meccsen. Vacsorával jön Yannicknak.

A szerdai Bajnokok Ligája selejtező visszavágóján a Debrecen hátrányba került, de fordított az észt Levadia Tallinn ellen, végül 3-2-re nyert.

A második gól előtt a kameruni Yannick nem találta el jól a labdát, de így is gólba tartott volna, Kulcsár Tamás a gólvonal előtt belerúgott.

„Jót nevettünk Janikával, amikor begyötörtem a labdát, mondtam is neki: tartozom egy vacsorával. Tényleg nem jellemző rám, hogy önző módon elvegyem valakitől a gólszerzés dicsőségét, ez a mozdulat ösztönös volt, de nekem semmi közöm volt a találathoz” – ismerte be a csapat honlapján Kulcsár Tamás.

A szélső Debrecenből indult, játszott Lengyelországban is, miután visszatért nevelőcsapatához.

„Nagyjából háromhetes lemaradásom volt, amikor ideigazoltam, de az edzőim nagyon sokat segítettek, hogy minél hamarabb utolérjem magam. Bízom benne, hogy hamarosan ennél is jobb leszek majd és bizonyíthatom, hogy érdeme s volt szerződtetnie a Lokinak.

„Tudom, hogy a Levadia elleni játéknál sokkal jobbra is képesek leszünk, ha kellően összerázódunk, ez most a csapat diadala volt, bár Yannick egészen kiemelkedően focizott. Nagyon örülök, hogy sikerült továbbjutnunk, úgy vélem, nem lesz ez rossz Loki az idén sem” – összegzett.

A Debrecen szerdán Újpesten fogadja a következő BL-körben a svájci bajnok Baselt.