Emma
3 °C
10 °C

Kisebb sérülések a németeknél, spanyoloknál

2010.07.04. 16:05

Kihagyta a vasárnapi tréninget Sami Khedira, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon a négy közé jutott német válogatott középpályása, mivel combsérülést szedett össze szombaton, az argentinok ellen 4-0-ra megnyert negyeddöntős összecsapáson.

A németeknél azonban biztosra veszik, hogy a futballista felépül a spanyolokkal szerdán vívandó elődöntőre.
"Reményeink szerint gyorsan rendbe jön, és már hétfőn csatlakozni tud a társakhoz" - jelentette ki Harald Stenger, a csapat szóvivője.
Khedirát, aki maga is biztos benne, hogy ott lehet a szerdai fellépésen, a német-argentin csata 77. percében kellett lecserélni. Cacau viszont biztosan nem játszhat.
A spanyoloknál ugyancsak nyomokat hagyott a negyeddöntő, amelyet a paraguayiakkal játszottak szombat este. A csereként a második félidőben pályára küldött középpályás, Cesc Fabregas a vállát fájlalva fejezte a meccset, amelynek hajrájában a védő Sergio Ramost fejbe rúgták, több öltéssel kellett összevarrni felnyílt szemöldökét.

Carles Puyol a mérkőzés vége felé cserét kért, mert a fejére kapott ütést. Rá és a másik két sérültre is feltétlenül számítanak a  spanyol csapatnál.