Izsó
13 °C
29 °C

Mit akart ezzel a meccsel Svájc?

2010.06.25. 22:51
Az első félidőben egyszer lőtt kapura a nyerni akaró Svájc, a másodikban sem jutott nagy helyzetig. Ha Honduras pontosabban kontrázik, nyerhetett volna. Svájc négy ponttal esett ki. Győzelmi kényszerben játszó csapatot ilyen reménytelenül szenvedni még nem láttunk a világbajnokságon.

Svájc Spanyolország legyőzése után kikapott Chilétől, Honduras ellen tehát egy győzelem igen kedvező helyzetbe hozhatta volna.

A legkomolyabb feladat azonban most várt Ottmar Hitzfeld csapatára, mert a dél-afrikai vb-n most először kellett a kötelező győzelmet elérnie. Nyilvánvaló volt, hogy Svájcnak a támadás nem megy annyira, mint a védekezés, de ennél azért többet kellett volna mutatnia az első félidőben.

Inlernek volt egy távoli, nem túl veszélyes távoli lövése, Derdiyok jól robbant be egy beadásra, de közelről mellé fejelt. A félidő hajrájában Nkufónak volt két kisebb lehetősége, de a góltól így is messze állt.

A második félidőre beállt Hakan Yakin, de a svájci támadásokba sokkal több ötlet nem költözött. Mi több, ha Suazo jobban figyel a fejesénél – 52. perc - előnyhöz juttathatta volna Hondurast.

A 60. perc környékén vállalt kevéssel több kockázatot Svájc, mintha rájöttek volna, hogy a szélen a védelem mögé lehet kerülni. Barnettának és Derdiyoknak is volt így egy-egy lövése, de nagy bravúrra egyiknél sem volt szüksége a hondurasi kapusnak.

Nem úgy, mint Benagliónak, aki egy kontránál, Suazo lövésénél bal kézzel kapott bele a labdába, így ment kevéssel fölé.

Negyedórával a vége előtt Frei nem találta el jól a középre lőtt labdát, benne viszont volt némi élet, mert a kapufán töltötte ki a dühét.

A Lazio jobbhátvédje, Lichsteiner úgy gondolta, ha más nem, akkor ő eldönti a meccset. A lövése fél méterrel ment mellé, a beadása megtalálta Derdiyokot, de hosszan vette át.

Svájc a maga módján nyomott a hajrában: tehát Hondurasnak volt helyzete a kontrából. Két perccel a vége előtt egy gyenge fejes volt Svájc minden esélye.

 
Svájc - Honduras összefoglaló

A végén megkönnyebbülhettünk: mindkét csapat kiesett. Svájc bravúrgyőzelme után alulmúlta magát, Honduras nulla góllal, de nem nulla ponttal esett ki.

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!