Gyöngyi
9 °C
9 °C

A Videoton nyerte a Szuperkupát

2011.07.08. 21:23

A fehérvári csapat emberhátrányban 1-0-ra győzött a sok szabálytalansággal tördelt mérkőzésen a Kecskemét ellen.

A két csapat legutóbb a Magyar Kupa döntőjében játszott egymással, akkor a Kecskemét győzött. A pénteki találkozót mindkét csapat egyben felkészülési mérkőzésnek is szánta. A jövő héten a Videoton a Bajnokok Ligájában, a Kecskemét az Európa Ligában mutatkozik be.

Az első félidőben a Videoton játszott céltudatosabban, de nem tudott igazán fölénybe kerülni. Mindkét csapat sokat szabálytalankodott, ezért sem volt folyamatos játék. A vidis Alvesnek volt azért két jó helyzete, a 11. percben távolról próbálkozott, ezt Németh kiütötte, a 25. percben pedig Mitrovics félpályás átadását vágta kapura, de csak az oldalhálót találta. Kecskeméti részről Ebalának volt egy ígéretes távoli lövése.

A második félidőben sem sokat változott a játék képe, változatlanul sok volt a szabálytalanság. A 64. percben a kecskeméti Foxi került váratlanul helyzetbe, a két védő között 10 méterrről azonban sután rúgta meg a labdát. A felpörgő labdát a már földön fekvő kapus rúgta ki.

Egy perccel később Fábián játékvezető kiállította a Videotonból Liptákot,  két fehérvári védő között Foxi esett el. Lipták véletlenül koccantotta össze a bokáját, de ezért is megkapta a második sárgáját.

Az emberelőnyben megélénkültek a kecskeméti támadások, jobb oldalon Bori lépett fel többször is, és rúgott a kapura. Ezeket a lövéseket azonban biztosan hárította Tujvel.

A Kecskemét nem tudta kihasználni az emberelőnyt, a Videoton a 82. percben eldöntötte a meccset. Alves a 16-os előtt kapott labdával laza bokamozdulatokkal három védő között tisztára játszotta magát, majd laposan 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

A gól után már egyik csapat sem került helyzetbe, a Videoton is az időhúzással volt inkább elfoglalva.

A meccs utáni értékelőjében, a Videotonnal első tétmeccsén szereplő Paulo Sousa edző elmondta, a túl nagy meleg hatással volt a játék intenzitására, de harcolni akarásukkal elérték a győzelmet, és tudtak az emberhátrányos helyzethez is alkalmazkodni.

Jegyzőkönyv:

Kecskeméti TE-Videoton FC 0-1 (0-0)
Széktói Stadion, 4500 néző, v.: Fábián
gólszerző: Alves (83.)  
sárga lap: Cukic (17.), Ebala (33.), Balogh (58.), illetve Lipták (24., 66.), Horváth (48.), Mitrovic (55.), Tujvel (90.)
piros lap: Lipták (66.)

Kecskemét:
Németh - Alempijevic, Radanovic, Balogh, Mohl (Bertus, 69.) - Ebala, Cukic (Gyurcsó, 87.) - Litsingi, Foxi, Dosso (Stokic, 81.) - Tököli (Bori, 31.)

Videoton:
Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Sanchez - Elek, Sándor (Polonkai, a szünetben), Mitrovic, Walter (Vasiljevic, 72.) - Nagy (Gosztonyi, 78.), Alves (Nikolic, 90.)