Orsolya
7 °C
19 °C

Öt iksszel és bunyóval döntős Paraguay

2011.07.21. 10:50

Paraguay lesz Uruguay ellenfele a Copa America vasárnapi döntőjében, miután a Venezuela elleni elődöntőt gól nélküli döntetlen után tizenegyespárbajban megnyerte. A találkozó után ünneplés helyett verekedés következett, a két csapat játékosai és edzői egymásnak ugrottak, percekig tartott a balhé.

A tavalyi világbajnokságon negyeddöntős válogatott döntőbe jutása bravúros és különös is egyben, mivel a hosszabbítás második félidejére már emberhátrányba került - a szövetségi kapitányt pedig a ráadás első perceiben küldte a lelátóra a játékvezető -, de így sikerült a büntetőkig kihúznia. Ugyanakkor az idei Copán ez volt az ötödik meccse, ezek közül egyet sem tudott megnyerni: csoportját három döntetlennel zárta, a negyeddöntőt is gól nélküli döntetlen után büntetőkkel nyerte a brazilokkal szemben. Paraguay legutóbb 1979-ben jutott be a Copa America fináléjába, amit akkor Chile ellen megnyert.

Venezuela amiatt lehet különösen bosszús, hogy a találkozó második felében egyértelműen jobban játszott ellenfelénél, többször nagyon közel került a gólszerzéshez, de hiába találta el háromszor is a kapufát, gólt nem sikerült szereznie. "Szerencsések voltunk az elmúlt napokban, és most is, ezt el kell ismerni - nyilatkozta a találkozó után Justo Villar, a Franklin Lucena tizenegyesének hárításával hőssé vált kapus. - Nyilvánvalóan javulnunk kell, mert a döntőben ez már kevés lesz, nem hiszem, hogy még egyszer lehet ilyen mázlink."

A két csapat már a csoportmeccsek alatt játszott egymással, akkor 3-3-as döntetlen lett a vége. Venezuela másodikként, Paraguay az egyik legjobb csoportharmadikként ment tovább, öt eddigi meccsén öt gólt szerzett.

A bunyó miatt valószínűleg több paraguayi játékost is eltiltanak majd a döntőről, ami különösen érzékenyen érintheti az egyébként is sérülésekkel bajlódó csapatot. Uruguay az egyértelmű esélyes vasárnap.

Paraguay-Venezuela 0-0 (0-0, 0-0, 0-0) - tizenegyesekkel: 5-3
piros lap: Santana (102., Paraguay)

A további program:
a 3. helyért:
Venezuela-Peru, La Plata, szombat 21 ó
döntő:
Uruguay-Paraguay, Buenos Aires, vasárnap 21 ó