Nándor
7 °C
23 °C

Úgy büntettünk, ahogy a jobbak szoktak

2011.08.10. 22:12
Az izlandi védelmi hibák kihasználásával - általában a mi hibáinkat szokták így büntetni -, Hajnal Tamás gólpasszaival simán verte Magyarország Izlandot. Négyet rúgni nem szoktunk skandináv csapatnak mostanában, ez is sikerült.

A magyar labdarúgó-válogatott Izlandot választotta az augusztusi UEFA-játéknapon, mert a csapat is a skandináv stílus megtestesítője, igaz, messze nem annyira technikásak, fegyelmezettek és gyorsak, mint a svédek, akikkel harcban állhatunk a selejtezőcsoportunk második helyéért.

A kezdőből alapemberek hiányoztak, de Egervári kapitány szándékosan nem nevezte Juhászt vagy Vanczákot, mert ők eltiltásuk egyébként sem lehetnek ott a szeptember eleji selejtezőn, Gera Zoltán pedig sérült.

A védelmen érezhető is volt, hogy először játszik ilyen összeállításban – Korcsmár került a közepére Liptákkal -, de a kezdeti bizonytalanságokból nem lett baj.

Nem úgy a másik oldalon, egy elpasszolt labdával Koman felgyorsított bő félóra játék után, és mivel nem támadták, 21 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

Még a félidő előtt Rudolf belőtte a második magyar gólt, Hajnaltól kitűnő passzt kapott a lesre játszó védők közt, elvitte a kapus mellett a labdát, és az üres kapuba gurított. Rudolfnak a félidő elején is volt egy ziccere, azt még kihagyta.

A második félidőre valahogy úgy küldhette ki csapatát a kapitány, hogy merjenek játszani, állítsák maguk mellé a közönséget.

A csapat bátor is maradt a folytatásban, szép támadásokat vezetett, voltak cselek, megindulások, és volt sebességük is az akcióknak. Igaz, a harmadik találathoz ismét egy védelmi megingás kellett.

Hajnal csapott le egy labdára, azonnal átfordította a bal oldalra az üresen álló Dzsudzsák Balázshoz, aki - ahogy a tizenhatoson belülre ért - a hosszú sarokba bombázott.

A folytatásban Rudolfnak is volt egy jó lövése, Dzsudzsák beadására Koman is jól érkezett, az Anzsi szélsőjének is volt egy kapufája.

Priskin centerezéséről hajszállal maradt le középen Hajnal, aki a gólpasszok után így gólt szerezni nem tudott.

A negyedik gól sokáig nem lett meg, de a vége előtt két perccel igen. Czvitkovics szögletét Priskin jól csúsztatta meg, de a kapufa hárított, a kipattanóra Elek Ákos ráfordult, és ballal - kapásból -a hosszú sarokba bombázott.

Izlandot tartalékos csapattal is kiütöttük, elégedettek lehetünk. Az agresszívebb svédek ellen viszont még ennél is több kell, mert lényegében nem voltunk nyomás alatt, még ha Bogdánnak egyszer nagyot is kellett védenie Gudjohnsen lövésénél.

"Örülünk az eredménynek, időnként jól is játszottunk, különös tekintettel arra, hogy sok játékos a felkészülés közepén jár. Az, hogy a mai mérkőzésen mutatott teljesítmény pontosan mennyit ér, majd az Eb-selejtezőkön kiderül" - mondta Egervári a meccs után. A svédek egyébként Ukrajnában nyertek 1-0-ra.

Jegyzőkönyv:

Magyarország-Izland 4-0 (2-0)
Puskás Ferenc Stadion, 12 ezer néző, v.: Wolfgang Stark (német)
gólszerzők: Koman (32.), Rudolf (45.), Dzsudzsák (59.), Elek (88.)
sárga lap: Hreidarsson (51.)

Magyarország: Bogdán – Varga J., Lipták (Juhász, a szünetben), Korcsmár, Laczkó (Halmosi, 84.) – Elek, Vadócz (Priskin, a szünetben) – Koman, Hajnal (Koltai, 76.), Dzsudzsák (Czvitkovics, 86.) – Rudolf

Izland: Magnússon – Saevarsson (Adalsteinsson, 74.), Hreidarsson (Helgason, 68.), Sigurdsson (Valgardsson, 52.), Jónsson – Gudmundsson, Gunnarsson (Fjóluson, 66.), Gíslason, Bjarnason – Gudjohnsen (Smarason, 84.), Helguson (Finnbogason, a szünetben)