Szilárda
0 °C
6 °C

Szakadékban az Inter és a Milan

2011.10.04. 10:55

Néhány hete foglalkoztunk hosszabban a Serie A visszaesésével, akkor egyik fő okként a gyenge edzők miatt elgyengült élcsapatokat jelöltük meg. A helyzet időközben kicsit romlott, az utóbbi szűk tíz évben az olasz futballt jelentő Milan és Inter negatív csúcsokat döntöget.

A Milanhoz hasonlóan gyengén 21 éve indult bajnoki címvédő, 1990-ben a Napoli formája volt ilyen. A Milan öt forduló után 15. a bajnokságban öt ponttal, egyetlen - 1-0 a Cesena ellen - győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel. Simán legyőzte a Napoli és a Juventus is, öt gólt lőtt és nyolcat kapott Massimiliano Allegri csapata.

21 éve a napoli az első öt körben négy ponttal állt, viszont akkor a győzelemért még csak két pont járt. Ugyanígy egy sikere, két iksze és két zakója volt.

A már edzőváltáson is átesett Inter még gyengébb, 28 éves negatív rekordot állított be. A kék-feketék 17.-ek négy ponttal, egy győzelemmel, egy döntetlennel, három vereséggel, legutóbb 1983-ban rajtoltak hasonlóan. Az Inter kapta a legtöbb gólt a bajnokságban, 11-et, tízzel többet, mint a pontban élen álló Udinese. Szombaton a Napoli az Intert is megverte, 3-0-ra.



A bajnokságot a Juventus vezeti 11 ponttal, több lőtt góljával előzi meg az Udinesét, egy ponttal a harmadik Napolit.