Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Siralmas svédek happolták el a magyarok elől az Eb-t

2011.10.07. 20:31 Módosítva: 2011-10-08 11:07:50
Svédország gyenge teljesítménnyel, de 2-1-re legyőzte Finnországot Helsinkiben az Európa-bajnokság selejtezőjében, ezzel az utolsó fordulótól függetlenül ők játszhatnak pótselejtezőt egy másik csoport másodikjával a jövő évi ukrán-lengyel közös rendezésű Eb-n való részvételért.

Már a nyolcadik percben, Larsson kiugrása után megszerezte a vezetést a svéd válogatott, amely nyáron még 5-0-ra legyőzte a finn válogatottat odahaza. Aztán a svédek következő ellenfelei a magyarok voltak, akiktől Budapesten kikaptak 2-1-re, és ha Ibrahimovics a héten nem nyilatkozza, hogy kiégett és nem érzi már magában az akarást a győzelemre, akkor is láthattuk volna, hogy ez a svéd válogatott már nem az, amelyet Európa legjobbjai között tartottunk számon még néhány éve. (A pénteki eredményeket itt találja)

A finn ősz havasesővel és hűvössel köszöntött be, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre is. Már-már depresszióba estünk a svéd gól után, és a svédek is lefújták volna a mérkőzést. Egyedül a finnek gondolták úgy, hogy lehet keresnivalójuk, és a futballra jellemző megmozdulásokat láthattunk tőlük. Például nagyon okosan kihasználták a csúszós fű okozta előnyöket, és olykor bátor távoli lövésekkel és test test elleni ütközetekkel kerültek fölénybe.

Sajnos, ahogy mondani szokták, a fölény csak meddő fölénynek mutatkozott, gól nem született, így némi csalódottsággal konstatáltuk, hogy az első félidőnek véget vetett a bíró. A második játékrész azonban rosszabbul már nem is kezdődhetett volna, rögtön az elején a svédek egy helyzetig jutottak, a finn kapus, Lukas Hradecky egy oldalsó beadás utáni kapura pörgetést védett, de a labda éppen Olssen elé került, aki 2-0-ra alakította az eredményt.

Mit lehet ilyen esetben tenni? Szívesen kikapcsoltuk volna a számítógépet, mert ezzel a finnek győzelmi, és velük együtt a magyarok Eb-esélyei is elillani látszottak. Magyarországnak életbe vágó lett volna, hogy a svédek se Finnországot - se a jövő kedden Hollandiát - ne verjék meg, mert a győzelemmel három pontra elénk kerültek. Noha a jövő kedden Magyarország Finnországon revansot vehet, míg a hollandok cafatokra szedhetik Svédországot, az is már csak pontegyenlőséghez lesz elegendő Svédország és Magyarország között. Ebben az esetben ugyanis az egymás elleni eredmény számít, és hiába vertük meg őket idehaza 2-1-re, Stockholmban a sárga-kékek győztek 2-0-ra.

Ennyit a matematikáról. A mérkőzésre visszatérve volt negyed óra, miután a finnek egy szöglet után Toivio révén szépítettek, hogy azt hihettük, ez ellen a gyenge svéd csapat ellen a finnek egyenlíteni fognak, de bennük nem már volt erő, a svédeknek meg elég volt annyi is, hogy nem estek össze a pályán.

A jövő kedden Magyarország Finnországot fogadja, az Eb-esélyeink elszálltak ugyan, de talán akkorra nem is az lesz a legfontosabb, hanem, hogy sikerüljön egy újabb győzelemmel rákészülnünk a brazil világbajnoki selejtezőkre. Ránk fér.