Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Torghelle: Ott vagyok a legjobb háromban

2011.10.07. 16:49

A Honvédba nyolc év után visszatérő csatár a Pepsifocinak nyilatkozott, miután első két itthoni meccsén két gólt szerzett.

"Egy jó formában lévő, fizikálisan és fejben is topon lévő Torghelle ott van az első háromban" - válaszolta arra a kérdésre, hogy szerinte hányadik legjobb magyar csatár Magyarországon.

A külföldiek közül kihez hasonlítaná magát?

"Zlatan Ibrahimovic ugyanolyan bolond és agresszív, mint amilyen én vagyok, igaz egy kicsit jobb futballista. A fejével neki is akadnak gondok néha. Én azonban úgy gondolom, hogy aki túlságosan jó gyerek, az nem lehet jó futballista, kell, hogy ott belül valami ne stimmeljen."

Van, aki ennek ellenére kételkedik Torghelle tudásában:  "Amióta felkerültem az NB I-be, azóta érzem, hogy vannak, akik imádnak, és vannak, akik azt sem értik, hogy mit keresek a futballpályán. Már megszoktam, nem foglalkozom vele. Tudom, hogy nem vagyok olyan technikás, és nem látok úgy a pályán, mint egy kreatív játékos, de nekem más erősségeim vannak."

Torghelle elismeri, hogy a németek elleni két gólja hatalmasat lendített a pályafutásán, viszont a Crystal Palace-ba igazolni túl nagy lépés volt. "Biztos vagyok benne, hogy 21-22 évesen tízből tíz játékos ezt az utat választotta volna. Ha akkor nem Lothar Matthäus a szövetségi kapitány, aki nagyon kedvelte a játékomat, lehet, sőt biztos, hogy nem így alakul a karrierem."

Elgondolkodott rajta, hogy most Détári miatt esetleg a Fradiba megy, de Kispesten mindenki szereti, még a szertárost is ismeri. Ráadásul Lipcseivel még egy 2004-es FTC-MTK meccsen veszett össze, volt köpködés, rúgdosódás, de azóta már kibültek. Ennek ellenére nem biztos abban, hogy a Fradinál szeretnék a szurkolók.

A Paksnak és a Videotonnak is gólt lőtt, viszont mindkét meccsen kikaptak. "Ha a folytatásban is gyakran betalálok, sanszos, hogy a csapat is nyeri majd a meccseket, és télen egy sikeres Honvédból nagyobb eséllyel igazolhatok külföldre."

Torghelle ötven százalék esélyt lát arra, hogy a magyar válogatott kijusson a 2012-es Eb-re, drukkol a fiúknak, bár most nem kerettag, neki is jó lenne a siker. "Úgy érzem, hogy nem bennem gondolkodik a kapitány. Persze nem adom fel, szeretnék egy nagyon jó szezont, hogy egyáltalán felmerülhessen a nevem a válogatottnál. A siker nekem is jó lenne, meg minden hazai játékosnak, hiszen minél magasabban jegyzik a magyar focit, annál könnyebb minőségi külföldi csapatot találni."