Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

170 éves védelemmel vezet a legcsóróbb

2011.10.25. 17:11

Valószínű, hogy a Levante sem kerülheti el a Chievo, a Wigan, a Mainz vagy a Hoffenheim sorsát, vagyis egy rövidebb sikeres periódus után visszaesik, és a játékoseladások után vélhetően középcsapattá válik.

Feltétlen tiszteletre méltó ugyanakkor a Levante idei mérlege, mert két döntetlen után hat győzelmet ért el zsinórban, négyszer gólt sem kapva.

Két momentumot rendre kiemelnek a csatornák. A 36 éves Ballesteros lefutotta a realos Cristiano Ronaldót, illetve Sergio Ramos két kézzel nyúl az őt befűző Aranda után, reménytelenül, nem tudja megállítani a csatárt a tizenhatos sarkánál.

A Levante legnagyobb történelmi bevétele után van a csúcson, és vezeti a Real Madrid valamint a Barcelona előtt a spanyol bajnokságot. Caicedót 7,5 millió euóért adta el a Lokomotiv Moszkvának a nyáron, az eddigi rekordot Vicente tartotta, négymillióért passzolták el 2001-ben az abban az évben BL-döntős Valenciának.

A 22 millióból gazdálkodó Levante – a Barcelona büdzséje 461 millió - szakított a legutóbbi három év hagyományával, idén pénzt adott játékosért. 250 ezer eurót fizetett ki Keylor Navasért az Albacetének. (Caicedóért egymilliót a Manchester City-nek, de őt azonnal tovább is adta.)

Mindenki más ingyen jött vagy kölcsönbe. Az edzőért, Juan Ignacio Martinezért nem tudni, mennyit fizettek, de úgy látszik, megérte, mert az általában biztos bentmaradást jelentő negyvenkét-negyvenhárom pontot akár már január végéig elérhetik. Martinez a másodosztályú Cartagenától érkezett, és nem okozott neki nagy gondot Barkero, Koné vagy Farinos beépítése.

Az élvonalban a Levantéé a legszerényebb költségvetés, de a legmagasabb az átlagéletkor. A csapat tizennégy gólját hatan érték el, közülük egyedül Arouna Koné harminc alatti. Igaz csak idő kérdése, hogy a 23 éves Iborra mikor fog gólt lőni, mert eddig nagyszerűen készítette elő a helyzeteket.

Még egy rekord a Levantéé: mindössze három gólt kapott az összesen 170 éves védelem a szezonban.

Ha a Levante a Real Sociedadot legyőzi szerdán, egész biztosan emelkedik a tabella elején eltöltött napok száma.

Az élmezőny nyolc fordulló után: 1. Levante 20 pont, 2. Real Madrid 19, 3. Barcelona 18, 4. Sevilla 16, 5. Valencia 15, 6. Malaga 13.