Katalin
3 °C
9 °C

Nincs 200 fős bundázólista

2011.12.05. 17:20

Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009. decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt bűntető ügyet – a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011. áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel – 2011. májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

A sajtóban megjelent egyes téves információkra figyelemmel, az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: „A fogadási csalások és a mérkőzések illegális befolyásolása ügyében 2009-ben az MLSZ által tett feljelentésben nem szerepel semmilyen „200 fős lista”, amely a „bundázó” játékosokról, sportszakemberekről szól, ilyen lista a feljelentésnek nem része.”

A feljelentés tartalma és esetleges mellékletei a szerteágazó nyomozás részét képezik, így arról – a jelenleg is széles körben folyó nyomozás érdekében – a továbbiakban sem kívánunk részleteket közölni. Megjegyzendő, hogy a feljelentés az eljáró hatóságokat csupán annyiban köti, hogy megállapítható-e valamely bűncselekmény egyszerű gyanúja. A nyomozás során – az eredeti feljelentéshez képest – szélesedhet azon személyi kör, amelynél a bűncselekmény megalapozott gyanúja felmerül.

Ugyancsak nem felel meg a valóságnak az egyes médiumokban megjelent azon információ, hogy H. Gábor gyanúsított előzetes letartóztatását a hatóság A. Zoltán őrizetbe vételének napján, 2011. november 30-án szüntette meg.

Ezzel szemben tény, hogy a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság – a terhelt és védője fellebbezése nyomán – 2011. november 28. napján rendelkezett H. Gábor előzetes letartóztatásának megszüntetéséről és egyidejűleg a lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről.