Olivér
1 °C
5 °C

Kassai Viktor meccset kap az Eb-n

2011.12.20. 14:59

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden nyilvánosságra hozott döntése értelmében Kassai Viktor is vezet majd mérkőzést a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon.

A közlemény szerint a szervezet játékvezetői bizottsága 12 vezetőbírót nevezett meg, további négy bíró pedig kizárólag negyedik játékvezetőként szerepel majd az Eb-n.

"Az elmúlt évek alapján persze várható volt, hogy helyet kapunk a keretben, de azért jobb mindig megvárni a hivatalos bejelentést. Nem gondolkodunk fináléban, vagy elődöntőben, csak örülünk a csapatommal együtt, hogy ott lehetünk az Eb-n. A 24 csoportmeccsre 12-en vagyunk, ezért először a vélhetően nekünk jutó két meccset szeretnénk hibátlanul levezetni."

Kassai kifejtette, nagy büszkeség, hogy a 2012-es Eb-vel majd elmondhatja magáról, minden nagy tornán bíráskodott már, hiszen 2008-ban az olimpián, 2010-ben pedig a vb-n fújta a sípot. A legutóbbi Eb-n tartalék volt, ezzel kapcsolatban megjegyezte, az ilyen rangos tornákon megjelenő bírók "nem a földből nőnek elő", ugyanis az UEFA nagy hangsúlyt fektet a bírók "felépítésére", ennek példája, hogy a négy évvel ezelőtti nyolc tartalék játékvezetőből, akik akkor "beleszagolhattak az Eb légkörébe", most rajta kívül további hárman jutnak majd szóhoz.

Az UEFA egyúttal azt is közölte, hogy a kontinenstornák történetében először - a labdarúgás szabályalkotó testületének (IFAB) korábbi döntése értelmében - a két oldalvonal melletti asszisztensen kívül az alapvonalnál is lesznek majd segítői a vezetőbíróknak.

Az Eb-re kijelölt játékvezetők január 30. és február 2. között tréningen vesznek részt, ahol a technikai információk mellett edzéstervet is kapnak a felkészüléshez. Április 30-tól május 3-ig Varsóban tartanak felkészítést a bíróknak, akiknek június 4-én kell megérkezniük az Eb helyszíneire.

Kassai az idén többek között az FC Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt is vezette, tavaly pedig a dél-afrikai világbajnokságon két csoportmérkőzésen, az egyik nyolcaddöntőn, illetve a Németország-Spanyolország elődöntőn is bíráskodott, ő volt a 2008-as pekingi olimpia férfi labdarúgótornáján a finálé játékvezetője.

A jövő évi Európa-bajnokság június 8-án kezdődik.