Árpád
3 °C
12 °C

Egymást püfölték a zalaegerszegi és fehérvári szurkolók

2013.02.09. 18:12

A Magyar Kupa 4. fordulójában a Zalaegerszeg a Videotont fogadta (6-3) visszavágón. A fehérváriak jutottak tovább, de a mérkőzés nem volt sima. Ahogy a beszámolókból látszik, a meccs késve kezdődött, mert az egerszegi drukkerek egy része Videoton-szurkolókra támadt.

A Videoton honlapja szerint kb 500 néző volt kíváncsi a meccsre, ebből 30-an Székesfehárvárról érkeztek. Majd elkezdődött a balhé: „Sajnos kezdés előtt balhé alakult ki a lelátón, a hazai szurkolók támadtak a maroknyi fehérvári drukkerre. A biztonságiak csak percekkel később érkeztek a vendégszektorhoz. Körülbelül 7-8 percet kellett várni, hogy a rendőrség megérkezzen, és elkülönítse a hazai szurkolókat a fehérváriaktól." (A kép a Videoton honlapjáról)

A ZTE honlapja míg elismeri a balhét, de előzményekről ír: „Honlapunk szigorúan marad a mérkőzésen történt labdarúgó eseményekkel kapcsolatos rövid tudósításról. Ami azon kívül történt, úgyis vizsgálat tárgyát fogja képezni, természetesen mindennek van előzménye, méghozzá még a múlt hétről, Székesfehérvárról. Erről az esetről természetesen egyetlen sajtóorgánum sem számolt be, mint ahogy mai vendégeink hivatalos honlapja sem ( ami persze a mai eseményeket - saját szemszögből - finoman szólva is elfogultan írja le ). Hogy a mai nem pályára illő események megtörténtek, sajnálatos és klubunk maximálisan elhatárolódik az ilyen jellegű cselekményektől. Ezzel kapcsolatban egyenlőre ennyit, mindent mást majd később..."

Őrizetbe vették a rendbontó szurkolókat

Söröspoharakat dobált és verekedést provokált az a hat futballszurkoló, akit szombat este, a Zalaegerszeg TE FC - Videoton FC Magyar Kupa mérkőzés nyolcaddöntőjének második félidejében vettek őrizetbe a rendőrök Zalaegerszegen - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A hat férfi a rendőri intézkedésnek ellenszegült, a másik szurkolótábor felé söröspoharakat dobált, és többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a szektort, amelyben tartózkodott. A rendbontók közül többen a kerítést rázták és verekedést provokáltak. A rendőrök a szurkolókat előállították és a rendzavarás megalapozott gyanúja miatt szabálysértési őrizetbe vették őket. 

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó

Zalaegerszegi TE FC–Videoton FC 3–6
ZTE: Jahic – Simonfalvi, Nánási, Kovács G., Pál D. (Kocsárdi, 51.) – Máté P., Grbic, Frizoni, Hajdú N. – Szegleti (Babati, 58.) – Pavicsevics
Videoton: Tujvel – Szolnoki, Szekeres A., Vinícius, Héctor Sánchez – U. Nikolics, Mitrovics – Haraszti (Oliveira, 55.), Kovács I., Gyurcsó (Caneira, 46.) – Paraiba (Nikolics N., 71.)
Gólszerző: Nánási (18.), Pavicsevics (44. – 11-esből), Grbic (62.), ill. U. Nikolics (5., 20.), Vinícius (8.), Kovács I. (72.), Oliveira (80.), Nikolics N. (85.)
Kiállítva: Szekeres A. (43.)
Továbbjutott a Videoton, 10–3-as összesítéssel