Bertalan
11 °C
27 °C

Őrült éjszakával zárt a futballpiac

2013.09.03. 09:12
Az utolsó napra is maradt bombaigazolás a futballpiacon, az Arsenal egy vagyont költött, a Manchester United is sikerrel járt. Rudolf, Koman, Pintér és Futács is új klubhoz került.

Az Arsenal által kinézett Mesut Özil a napokban kijelentette, esze ágában sincs elhagyni Real Madridot, aztán hétfőn délután már az angol sajtó tényként közölte, hogy a német válogatott középpályás ötvenmillió euroért a londoniakhoz igazol.

A hivatalos bejelentéssel a legvégéig kivárt az Arsenal, fél órával az éjféli határidő előtt erősítették meg a középpályás megszerzését. „Sokat segít majd a fejlődésemben, hogy a Premier League-ben futballozhatok, és személy szerint alig várom, hogy Arsene Wengerrel dolgozhassak együtt" – nyilatkozta a bejelentés után.

Az üzlet egyébként mindkét klub történetében rekord, az Arsenal nem vett ennyiért, a Real nem adott el ennyiért játékost. Özil ezzel a futballtörténelem egyik legdrágább igazolása lett, az idei nyáron pedig a harmadik legdrágább játékos, csak Bale-ért és Falcaóért fizettek többet.

Az Arsenalnal szó volt még a realos Di Maria és Benzema megszerzéséről is, ők maradtak Madridban, az olasz Viviano kapust viszont egy évre kölcsönbe még megszerezték. A szurkolók többször kikezdték Arsene Wengert a nyáron, hogy nem igazolt nagy nevet, most megkapták.

Az angol bajnokságot vezető Liverpool is belehúzott az utolsó napon, a PSG-ből egy francia válogatott hátvédet, Mamadou Sakhót hoztak el, a Sportingtól a húszéves Tiago Ilorit szerezték meg, valamint kölcsönbe érkezett a chelsea-s Victor Moses. Előbbi két játékosért nagyjából harmincmillió eurót fizethetett a Pool.

Néhány órával az átigazolási piac zárása előtt úgy tűnt, a Manchester Unitednek mégsem sikerül megszereznie azokat a játékosokat, akiket hetek óta ostromoltak. Az evertonos Fellainiról állítólag tárgyaltak, de nem jutottak előrébb, Leighton Bainesért pedig hiába tettek húszmillió eurós ajánlatot, az Everton nem fogadta el azt.

Éjfél után nem sokkal derült ki, a belga válogatott Fellainit mégis sikerült megszerezni, 32,5 millió eurót fizettek a középpályásért.

A bajnoki címvédő manchesteriek még elkölthettek volna egy kisebb vagyont, a brit lapok arról írtak az este, hogy az Athletic Bilbao-középpályás Ander Herreráért harminchatmilliót akartak adni, az üzlet végül nem jött létre. Később aztán kiderült, mi volt a gond, a baszk klubot átverték, nem a Manchester United hivatalos képviselői tárgyaltak velük. Moyes később annyit mondott, kedveli a játékost, ám nem lett volna rá pénzük.

A Chelsea-nél a PSG jelentkezett be a Mourinho érkezése óta mellőzött Juan Matáért, állítólag tárgyaltak vele a franciák, olyan vad híresztelések is voltak, melyek szerint Zlatan Ibrahimovicsért és tízmillió euróért cserébe igazolhat a francia bajnokhoz, ám ebből az üzletből sem lett semmi.

Csapatot váltott három magyar válogatott játékos is. A Krasznodarból kiszorult Koman Vladimirt kölcsönadták az orosz bajnokságban 13. Uralhoz, ahol a szezon végéig futballozik majd, a csapatnélküli Pintér Ádám pedig szintén az oroszoknál folytatja, az utolsó Tom Tomszk játékosa lett. Rudolf Gergely az utolsó órákban talált magának új klubot, előbb felbontották szerződését Diósgyőrben, aztán késő éjjel a Győr bejelentette, hogy három évre szerződtették.

A Napoli kölcsönadta a tizenkilenc éves Novothny Somát, a magyar támadó az olasz harmadosztályú Paganesében játszik a szezon végéig. Hazatért Futács Márkó, a Leicesterből kölcsönbe érkezett a Diósgyőrbe a támadó.

A Ferencváros hosszas egyeztetés után megszerezte a Real Madridtól David Mateost, a hátvéd három évre írt alá a magyar klubhoz. A huszonhat éves játékos Mourinho edzősége alatt be is mutatkozott az első csapatban, egy Ajax ellen 4-0-ra megnyert BL-meccsen lépett pályára.