Huba
17 °C
33 °C

18 ezren is lehetnek a Fradi–Újpesten

2013.09.19. 15:17
A vasárnap délután rendezik a Ferencváros–Újpest rangadót a Puskás Ferenc Stadionban, az MLSZ tájékoztatása szerint jól fogynak a jegyek elővételben.

A szövetség úgy tudja, a hétvégi mérkőzésekre több mint tízezer belépőt adtak el a klubok, a legnagyobb érdeklődés természetesen a budapesti rangadó iránt van, hétezer Fradi-szurkoló már biztosan ott lesz a Puskásban, egy újpesti szurkolói csoport is felfüggesztette a sztrájkot. A vendégdrukkerek csütörtök este nyolc óráig vásárolhatják meg jegyüket a Megyeri úti pénztárakban. A Puskásnál a vasárnapi kezdésig (16.30) lehet majd jegyet venni.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a hazai tábor fél stadiont beborító drapériával készül a rangadóra.

A tavalyi meccsen is sokan voltak
A tavalyi meccsen is sokan voltak

Kimegy a derbire?

  • 685
    A tévéből nézem
  • 658
    Ott leszek
  • 623
    Eszembe sem jutott

A szövetség becslése szerint 16-18 ezren is lehetnek a derbin, ennyi néző NB I.-es mérkőzésen már nagyon rég volt. Tavasszal az Üllői úton is telt ház előtt meccselt két csapat, akkor tizenötezren fértek be az arénába, amit azóta leromboltak, az új stadion 2014 őszére készül el.

A mérkőzés jegyárai: „A” kat.: 3.300 Ft, „B” kat.: 1.400 Ft, Nyugdíjas/Diák: 1.400 Ft, „C”(családi) kategória: 1.400 Ft, „Kiemelt” kategória: 4.500 Ft.

Lesz még Győr–Debrecen is, a vendégcsapat a múlt fordulóban otthon verte meg a Videotont és állt az NB I. élére, a győriek viszont pocsékul kezdték a szezont, az utóbbi fordulókban kezdtek magukra találni, a nyolcadikok (vasárnap 18.30). Diósgyőrben a Honvéd elleni meccsre legalább ötezer embert várnak (szombat 14.00).

Ha sokan lesznek a rangadókon, tovább javulhat az idei szezon statisztikája, a HLSZ kimutatásából a múlt héten kiderült, tíz százalékkal növekedett az NB I.-es átlagnézőszám az első hat fordulóban.