Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ha belehalnék, legalább múlna a fájdalom

2013.09.29. 12:47

Paul Gascoigne, az egykori 57-szeres angol válogatott futballista alkohol- és mentális problémái már jóideje közismertek, az ITV szeptember 24-én műsorra tűzött, 45 perces dokumentumfilmje azonban szokatlanul közelről enged betekintést Gazza életébe.

A súlyos alkoholizmussal küzdő Gascoigne az édességre szokott át, lakásában egy szekrény csak csokoládéval és cukorkával van tele, a műsorban is folyamatosan vagy cukrot szopogat, vagy valami édes italt szürcsölget, ezzel helyettesítve függőségét.

Annak ellenére, hogy egész családja bizakodott nyári állapota miatt, a korábbi középpályás tudja, csak magára számíthat. Lánya nagyon rég nem látta olyan boldognak, mint júniusban, ám Gascoigne július eleji újabb balhéja bebizonyította, igaz volt, amikor azt mondta, nem tudja, meddig bírja.

„Tudom, hogy nem szabad, és minden nap küzdök is, de nem tudom, mikor fogok újra inni. Ez egy betegség. Nem kértem, hogy alkoholista legyek, bárcsak ne lennék az. Olyan ez, mint a cukorbetegség, ők sem kérték, hogy azok legyenek. Minden napot kiélvezek, amikor jól vagyok, mert nem tudom, mit hoz a holnap, vagy a következő öt perc."

Amikor éppen jól van, akkor másokon is próbál segíteni, annak az anonim alkoholisták-csoportnak a gyűléseit látogatja, melynek ő is tagja volt korábban.

De nem csak az alkoholizmussal, hanem kényszerbetegségével (OCD) is meg kell küzdenie. Az obszesszív-kompulzív megbetegedésben szenvedő Gascoigne folyamatosan takarít, porszívóz, port töröl és a tükör- és üvegfelületeket suvickolja.

De legalább ilyen megszállott a külseje kapcsán is, évi 1000 fontot (355 ezer forint) költ botoxkezelésekre, arcát és nyakát pedig reggel és este is ránctalanító krémekkel keni, hogy megállítsa az alkohol miatt felgyorsult öregedését. Mint mondja, ha jobban néz ki, akkor több az önbizalma is, és ez visszatartja attól, hogy igyon.

Ez nem tarthat azonban örökké, ezzel ő is tisztában van. Minden nap minden erejével azon van, hogy ne igyon többet, de tudja, hogy valamikor a jövőben újra bekövetkezik, csak azt nem tudja, mikor. „Remélem, hogy nem halok bele, mert senki nem fog sajnálni, mindenki annyit mond csak majd, hogy tudnom kellett volna. Ha belehalnék, akkor legalább elmúlna az állandó fájdalom."