Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kubatov megfutamodott, beengedi a kitiltott drukkereket

2013.09.29. 13:47

Szomorú volt a szombat a Ferencváros drukkereinek, nem elég, hogy az életéért küzdő Akeem Adams miatt aggódik a futballtársadalom, ráadásul a hitehagyott futballisták simán kikaptak az újonc Puskás Akadémia otthonában.

Ehhez jött még, hogy a szurkolók egy részét nem engedték be a fehérvári meccsre, mert – felsőbb utasításra – jónéhányuktól elkobozták a szurkolói kártyákat.

Tény, hogy a szombati bajnokin a kezdés után nem sokkal a ferencvárosi drukkerek leszedték a drapériákat, és gyakorlatilag csöndben ülték végig a zöld-fehérek vesszőfutását. Ennek éppen az volt az oka, hogy a bejutott szurkolók több társa a kerítésen kívül rekedt.

A fradimob.hu úgy tudja, hogy a meccs után jött a pánik és a „klubtól elkezdték hívogatni a jogtalanul elvett szurkolói kártyák tulajdonosait. A hívások során közlik, hogy mivel jogtalanul vették el, azokat postán visszaküldik. Kárpótlásul a Honvéd ellen ingyen mehetnek be.”

A portál azt is közölte, hogy a Fradi Security, amely felel a klub drukkereinek biztonságáért, közölte: a klubtól kérték a kitiltásokat és ezt a helyszínen közölték a szurkolókkal.

A Ferencváros vasárnap a Budapest Honvéddal játszik a Puskás Stadionban.

Kubatov Gábor saját Facebook-oldalán így reagált az eseményekre: „A tegnapi Puskás–FTC mérkőzésen, a beléptetés során, jónéhány Fradi szurkolót nem engedtek be Ferencváros által megbízott rendezők. Az ügyben le kell szögeznem, hogy a hét folyamán annak a hét embernek a mérkőzésekről történő kizárásáról született végleges és jogerős döntés, akik az elhíresült molinó felmutatásában részt vettek. Nekik nincs lehetőségük az FTC labdarúgó mérkőzéseire belépni a következő fél évben. A derbi 84-ik percében történt események vizsgálata még nem zárult le, folyamatosan azonosítjuk be a rendbontókat, és javasoljuk a kizárásukat.

Hangsúlyoznom kell, hogy a Fradi–Újpest mérkőzést követő ünneplésben részt vevőket a klub, amellett, hogy arra kéri őket, hogy a jövőben ne kíséreljék meg a pályára történő belépést, nem kívánja szankcionálni.

Személyesen szeretnék elnézést kérni mindenkitől, szurkolóktól, és szurkolói csoportoktól, akiket jogalap nélkül nem engedtek be a tegnapi mérkőzésre, amelyre az elnökségtől utasítást nem kaptak a rendezők, az ügyben vizsgálatot kezdeményeztem a félreértések tisztázása érdekében. Azokkal, akik nem jutottak be, folyamatosan felvesszük a kapcsolatot, és megpróbáljuk kárpótolni őket a kellemetlenség miatt.”