Orsolya
7 °C
17 °C

Messi pihen, Neymar, Fabregas, lépjen ki!

2013.11.13. 10:14

Lionel Messire 6-8 hét kihagyás vár combizomszakadása miatt, így idén már nem tud pályára lépni a Barcelonában. A katalánokat nem éri váratlanul  a négyszeres aranylabdás pótlása, Tata Martino edző utasítására ugyanis már egy ideje gyakorolnak edzésen egy olyan felállást, amiben nem szerepel az egyre többször sérült argentin.

"A sérülései miatt, illetve, hogy el tudjuk kerülni azokat, Tata Martino új felállást talált ki, amiben Cesc és én vesszük át Messi helyét, kevesebbet improvizálva. Messi a csapat igazi 10-ese, aki megtöri a védelmet. A játékunk így ugyan veszít a szervezeti egységből, de egyéni szinten többet is hozzá tudunk adni" - árulta el Neymar, az egyik, Messi helyettesítésére kiszemelt futballista.

Neymar állítólag a brazil Revista da Internetnek nyilatkozva mondta ezeket, mint ahogy azt is, hogy Messi igazi vezér és példakép, aki nagyon nyugodt és csendes, ugyanakkor mindenkinek segít - épp ezért is fájdalmas, hogy hosszabb ideig fog hiányozni. "Az volt az álmom, hogy Messi mellett játszva egy szuperkettőst alkossunk, nem az, hogy ilyen hamar átvegyem a fő támadó szerepét egy hiányos csapatban" - zárta a 21 éves játékos. A Barcelona azóta cáfolta, hogy Neymar interjút adott volna a Revistának, vagy bármely más médiumnak, így a katalánok szerint nem mondhatta a fentieket sem.

Akár nyilatkozott így, akár nem, a szezon eleje óta valóban inkább őt játsszák meg passzaikkal a középpályások, Iniesta, Xavi és a másik, Messi helyére kiválasztott klasszis, Cesc Fabregas. Martino az utóbbi mintegy két hónapban Messit már szinte teljesen szélsőként játszatta, így a jobb lábas Iniestának, Xavinak és Fabregasnak sokkal egyszerűbb és gyorsabb is balra, Neymar irányába passzolni, mint vagy ballal jobbra, vagy a jobbost kifordítva jobbra tenni a labdát. Messinek, amikor majd visszatér, jól jönne egy ballábas irányító középpályás, vagy az, hogy eredeti helyéről, inkább középről, a kezdőkör környékéről indulhasson.

Addig is a brazilnak és Fabregasnak kell kiváltania az argentin temérdek gólját és gólpasszát. Vasárnap Messi a 22. percben ment le, nélküle rúgtak utána négyet, korábban, október 5-én, otthon a Real Sociedadot verték 4-1-re a négyszeres aranylabdás nélkül, ám Neymarral és Cesckel.

Kettejükön kívül fontos feladat vár majd Alexis Sanchezre is, aki ebben a szezonban nélkülözhetetlen gólokat lőtt, ha volt Messi, ha nem.

Messi közben már a visszatérésre gondol

„Az újabb sérülés után a következő hetekben teljes egészében a rehabilitáción fogok dolgozni. Nagy kár, hogy pillanatnyilag nem állhatok csapatom rendelkezésére. Az a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjek, és ismét tudjam segíteni a társaimat. Mindenkinek köszönöm, aki ezekben az időkben mellettem áll" - írta Facebookon.