Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Alien vs Predator 1.0

2013.11.15. 15:50 Módosítva: 2013-11-15 15:50:25

"Zlatanra nagyobb szüksége van a vb-nek, mint Ronaldóra" - nyilatkozta Zlatan Ibrahimovic a pénteki világbajnoki pótselejtező előtt, melyen Portugália Svédországot fogadja, de azt is hozzátette, hogy az esti mérkőzés nem két ember, hanem két ország csatája lesz.

Hogy a csatár állítása helytálló-e, az szubjektív kérdés, az azonban már kevésbé, hogy aligha volt ilyen igazságtalanság a pótselejtezők történetében, mint idén, vagy Cristiano Ronaldo, vagy Zlatan Ibrahimovic nem lesz ott a 2014-es, brazíliai világbajnokságon. A svédnek van kevesebb ideje várni, hiszen a következő vb-n már 36 éves lenne, így viszonylag kevés eséllyel kerülne be a keretbe, már persze, ha akkor kijutnak, hiszen Dél-Afrikában sem voltak ott a mezőnyben.

Cristiano Ronaldo viszont 2018-ban 33 lesz, előtte adódhatna új esély, a pótselejtező viszont nem ilyen jótékonysági matekon múlik. Főleg azok után, hogy a portugáloknak illett volna megnyerni a csoportot Oroszország előtt, de Izrael és Észak-Írország is kifogott rajtuk - ennél pedig mindenképp jobb teljesítmény kell majd Ibrahimovicék ellen.

A PSG játékosa 6 gólig jutott a selejtezőkön eddig, pontosan ennyit szerzett Helder Postiga is, aki nagy meglepetésre többet lőtt, mint Cristiano Ronaldo. A Real Madrid szélsője kihagyta a portugálok szerdai edzését, ennek ellenére biztos a helye a kezdőben - rajta, illetve Ibrahimovic játékán múlhat egyértelműen a legtöbb. A svédek utoljára 1984-ben tudtak nyerni a portugálok ellen, az elmúlt három mérkőzésük pedig egyaránt döntetlennel zárult.

Izland a vb-k történetének legnagyobb meglepetése lehet, ha sikerül kijutnia. Ilyen kevés lakosú  (320 ezer) ország nem vett még részt ugyanis a világbajnokságon. Amennyiben túllépnek a horvátokon, a svéd Lars Lagerback nemzeti hős lesz a szigeten, de könnyen lehet, hogy akkor is, ha elbuknak.

A párosítás érdekessége, hogy Izland sorban harmadik tétmeccsén játszik olyan válogatott ellen, amely frissen cserélt szövetségi kapitányt - Ciprust 2-0-ra legyőzték, Norvégia ellen pedig 1-1-et játszottak.

A franciák pótselejtezős helye nem meglepő azt figyelembe véve, hogy egy csoportba kerültek a világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyolokkal. Az már meglepetés volt, hogy mennyire szenvedtek Riberyék, elsősorban támadásban, amiben nagyban közrejátszott Karim Benzema gólképtelensége. Az ukránok viszont kétszer is döntetlent játszottak az angolok ellen, ami jelzi, hogy komolyan kell számolni velük. A 28 rúgott góljuk csalóka lehet, hiszen ebből 17-et San Marinónak vágtak, míg a franciáknál Ribery volt a legeredményesebb. A két csatáruk, Olivier Giroud és Karim Benzema csak 3 gólra volt képes az egész selejtező alatt.

A románokra igencsak nehéz feladat vár, a görög védelem majdhogynem feltörhetetlen. A Fernando Santos irányítása alatt rendkívül fegyelmezetten játszó görögök csupán két mérkőzésen kaptak gólt a selejtezőkön - a bosnyákoktól beszedett három miatt kerültek végül a pótselejtezőre. Ugyanakkor a támadásokat sem vitték túlzásba, két gólnál többet sosem lőttek, összesen 12 gólig jutottak. A románoknál Victor Piturca harmadszor irányítja a válogatottat, a vb-re azonban eddig egyszer sem jutott ki velük, három Eb-n már ott voltak.

Európai pótselejtezők, 1. kör

Izland-Horvátország 20.00

Portugália-Svédország 20.45

Ukrajna-Franciaország 20.45

Görögország-Románia 20.45

 A visszavágókat november 19-én, kedden rendezik.