Hedvig
9 °C
24 °C

Jó, rendben, jöjjenek a fiatalok, de kik?

2013.11.16. 08:58

A magyar U21-es futballválogatott csütörtökön 2-0-ra kapott ki Európa-bajnoki selejtezőn a két éve meccset sem nyerő Albániától, ezzel az angoloktól vereséget szenvedő U19-es csapat után ők is csődöt mondtak, ráadásul egy sokkal gyengébb ellenfél ellen. Pedig sokak szerint a hollandiai 8-1 után most jött el az ideje a fiatalításnak, a generációváltásnak egy új kapitánnyal. 

„Tényleg úgy gondolom, jöjjenek a fiatalok. Habár azt nem tudom, hogy kik azok a tehetséges fiatalok" – nyilatkozta a magyar válogatott hollandiai összeomlása után Huszti Szabolcs, aki már korábban lemondta a válogatottságot, és nem is nagyon akar visszatérni.

A csütörtök este pályára lépett magyar csapatban több olyan játékos is szerepelt, akiket az utóbbi időben nagy reménységnek, tehetségnek kiáltottak ki, Róth Antal elsősorban a Videoton-MTK-Haladás-tengelyre épített. A vidis Kleinheislerrel kapcsolatban már a nagyválogatottat emlegetik, csapattársa, Kovács István már be is mutatkozott Egervári Sándornál. A Róth Antal csapatában szintén kezdő Haladás-csatár, Radó harmadik az NB I. góllövőlistáján, nemrég a Haladás edzője nyilatkozta róla azt, hogy valószínűleg nem tudják majd megtartani, akkora az érdeklődés iránta. 

A ferencvárosi Holmant is beválogatta korábban Róth, a fiatal támadónak azonban erőnléti problémái vannak, az utóbbi időben már klubjában sem megy neki a játék. 

A Liverpool-nevelés Adorján Krisztián volt az egyetlen légiósunk a mérkőzésen, a holland a Groningenben ugyan jól kezdte a szezont, de az utóbbi időben már nem fért be a csapatba, az első félidőben talán ő volt a legaktívabb magyar. Nem volt ott viszont a Bozsik Stadionban az a Kenneth Otigba, akit állítólag a nigériai válogatott is figyel. A Heerenveen-védő azt üzente Róth Antalnak, hogy inkább a klubjára szeretne koncentrálni, ahol már alapembernek számít.

A korosztályos válogatottakban jóval nagyobb lehet a mozgás, mint a felnőtteknél, de akkor is sokatmondó, hogy Albánia U21-esei 2011. szeptember 6-a óta nem nyertek mérkőzést, a Bozsik Stadionban tizenegymeccses nyeretlenségi sorozatot tudtak megszakítani.

A FIFA világranglistáját nem lehet alapul venni, ahol Magyarország a felnőtt csapat eredményei alapján a 43., Albánia az 58., de azért jelzi, Albánia sem bivalyerős futballkultúrájáról híres. Ezzel tisztában is vannak, nem a hazai képzés eredménye az a pár játékosuk, akiket egyáltalán jegyeznek. Amire eddig a magyar szakemberek nem nagyon építettek, az albánok bátran meghúzták, honosítottak vagy kivándorló albánokat tettek válogatottá.

A magyarok elleni első gólt szerző Vasil Shkurtaj Görögországban kezdett, mert ott született, de 14 évesen már az Ajaxnál volt, majd megfordult a Lazióban is, majd az Olympiakosz után a holland Roda játékosa lett. Herolind Shala koszovói albánok gyermekeként Norvégiában született, és ma is ott játszik, az első osztályú Oddban. Imran Bunjaku zürichi születésű, Svájcban tanították meg futballozni és ma már a Grasshopper játékosa. Valentin Gjokaj is svájcinak mondhatja magát, 2011-ig ott élt, most pedig az angol Derby Countyban futballozik. Egrys Kace ugyan tősgyökeres albán, de 2005-ben a PAOK akadémiájára került, és onnan verekedte be magát a felnőtt csapatba.

Hogy a nyeretlenségi sorozat megszakadt, azért is meglepő, mert a hozzáférhető statisztikák szerint az U21-eseikről nem mondható el, hogy egy évek óta együtt játszatott generációról lenne szó. A magyarok ellen pályára lépők közül öt olyan futballista is volt, akinek a csütörtöki volt az első vagy a második válogatottsága.

Az albánok elleni volt a magyar U21-es válogatott zsinórban harmadik veresége. Az előző fordulóban a spanyoloktól elszenvedett 1-0-s vereség nem volt meglepetés, előtte azonban az osztrákoktól is kikapott Róth csapata. A kapitány által kritizált támadósor mindössze hat gólra volt képes öt mérkőzés alatt, legutóbbi három találkozóján egy gólt sem szerzett a csapat, nem úgy tűnik, hogy ezen a poszton bármiben is reménykedhetnénk.