Az volt Portugáliának, ami nekünk Puskás
További Futball cikkek
- Volt kapusa fogott ki a Puskás Akadémián, feledhető meccs lett az NB I-es bronzcsata
- Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!
- Ekkora bundát még nem látott a világ, ki is rúgták az edzőt
- Új szerződést kötött Dániában a magyar futball szupertehetsége
- „Szenvedett már eleget!” – védelmezi edzője a fogadásfüggő futballsztárt
Egészen 2005-ig Eusébióé volt a portugál válogatottban szerzett legtöbb gól, ekkor előzte meg őt Pauleta. Mégsem ezen, hanem sokkal inkább azon bosszankodott, amikor Cristiano Ronaldo beérte és elkezdték hozzá hasonlítgatni.
„Ez elszomorít, mert nem lehet ilyen összehasonlításokat tenni. Hatalmas hiba, hiszen én nagyjából 60 meccsen lőttem 41 gólt” - nyilatkozta azután, hogy Real Madrid játékosa az észak-írek elleni triplával, túl századik válogatott meccsén leelőzte őt szeptemberben. Ennek ellenére nem volt köztük rossz viszony. Amikor Ronaldo 2009-ben a spanyolokhoz igazolt, Eusébio a bemutatáskor ott állt a balján, és szinte szavakat sem talált honfitársa jellemzésére. „Nem lehet meghatározni, milyen. Ő már egy másik világ istene. Nincs nála jobb játékos jelenleg.” Ronaldo az elsők között volt, aki vasárnap megemlékezett az elhunytról, egy közös fényképpel és ezzel a mondattal búcsúzott: „Örökké élni fogsz, Eusébio. Nyugodj békében!”
Mozambikban született
Eusébio da Silva Ferreira a mai Mozambik területén, az akkori Portugál Kelet-Afrikában született 1942-ben. Mozambiknak 1975-ös függetlenné válásáig nem is volt válogatottja, így egyértelmű volt, hogy a tehetségét már fiatalon megmutató játékosból portugál futballista lesz. Ennek ellenére, illetve részben pont ezért ő lett az első olyan igazi világsztár focista, aki Afrikában született.
Eusébio felfedezését a Benfica magyar vezetőedzőjének, Guttmann Bélának köszönhetjük, aki egy hatalmas véletlen segítségével vehette el a rivális Sportingtól a mindössze 18 éves tehetséget. Guttman egy lisszaboni borbélynál összefutott az épp Portugáliában játszó Sao Paolo vezetőedzőjével, José Carlos Bauerrel, aki csak úgy áradozott egy rendkívül jó képességű afrikai játékosról. Guttmannt annyira meggyőzte a brazil beszámolója, hogy minden követ megmozgatott azért, hogy megszerezze az akkor még ismeretlen Eusebiót.
Guttmann repült érte
A legenda szerint azonnal jegyet váltott a mai Maputóba, és annak ellenére tudta elcsábítani a Benficához Eusebiót, hogy ő a Sporting Lissabon fiókcsapatában játszott 15 éves korától, amely már szintén készen állt Európába hozni őt. Ebből persze hatalmas botrány lett, ezért az új szerzeményt egy algarve-i halászfaluban kellett rejtegetni, amíg lecsillapodtak a kedélyek, bár Eusébio tagadta, hogy bármi ilyen valaha is történt volna.
Édesanyja állapodott meg a Benficával az átigazolásról, de a 250 contót (nagyjából 1250 euró, 375 ezer forint) letétbe helyezték egy bankban, hogy ha Eusébio nem válna be, a klub visszakapja az összeget.
Kezdetnek fricska Luxemburgtól
Új klubjában egyből mesterhármassal kezdett, a portugál válogatottba is már 1961-ben bekerült, igaz, az a debütálás nem sikerült jól, hiszen kikaptak 4-2-re Luxemburgtól, ám bemutatkozásával új korszak kezdődött a portugál labdarúgásban.
A következő öt évben a Benfica négyszer lett bajnok, 1962-ben megvédték BEK-címüket, de 1963-ban és 1965-ben is bejutottak a döntőbe – a három meccsből Eusébio kettőn is eredményes volt. A 62-es döntőben az ő duplája is kellett, hogy 2-3-ról megfordítsák a döntőt a Puskással felálló Real Madrid ellen. 19 éves volt, karrierje legszebb pontjának ezt a mérkőzést tartotta.
A Fekete Párduc, Fekete Gyöngyszem, Király becenevű játékos valóban kivételes képességű volt. 11 másodperc alatt futotta a 100 métert, elképesztően erős lövése volt, technikájától és szabadrúgásaitól pedig Portugálián kívül is rettegett mindenki.
Ez a Real Madrid ellen 5-3-ra megnyert BEK-döntőn is remekül látszott, ahol a szakadó esőben a labda a mérkőzés végére legalább egykilósra szívta meg magát. Ennek ellenére Eusebio a 69. percben akkora gólt rúgott, hogy a társai extázisban ünnepelték.
1965-ben Európában az év legjobb játékosának választották, a világon pedig csak egy játékos volt jobb nála: Pelé.
Klubcsapataikban már viszonylag korán, még 1961-ben találkoztak, amikor Párizsban játszottak egy barátságos meccset. Akkor még Peléék voltak a jobbak, Eusébio azonban letette a névjegyét: Guttman 0-4-nél állította be a második félidőben, a fiatal zseni pedig 17 perc alatt mesterhármast rúgott, igaz, 6-3-ra így is elbukták a meccset, a másnap megjelenő L'Equipe címlapjára mégis ő került.
A két géniusz a válogatottban 1966-ban, az angliai világbajnokságon találkozott, ahol már a csoportkörben összekerült a címvédő Brazília és Portugália (rajtuk kívül Magyarország és Bulgária volt még a négyesben). A mindennél jobban várt mérkőzés a harmadik fordulóban jött, a portugálok két győzelemmel álltak, a braziloknak viszont nagyon kellett volna a siker, hiszen - Bulgária legyőzése után - 3-1-re kikaptak a magyaroktól.
Eusébio két gólt is rúgott, óriási szerepe volt a 3-1-es sikerben, mint ahogy a folytatásban is.
Észak-Koreának mesternégyest rúgott, ami vb-n a mai napig csak öt játékosnak sikerült rajta kívül (Oleg Szalenkóé a rekord egy mesterötössel, 1994-ből). Ez már önmagában lenyűgöző, ám ha figyelembe vesszük azt is, hogy az ázsiai csapat a 24. percben 3-0-ra vezetett, Eusébio pedig 35 perc alatt egymaga fordította meg innen a negyeddöntőt, még jobban látszik, milyen formában volt azon a vb-n.
A többi meccsen is rendre betalált, bár az angolok ellen csak szépíteni tudott az elődöntőben, ám a szovjetek elleni bronzmeccsen ő szerezte meg a vezetést a végül harmadik helyen záró Portugáliának – a torna végén természetesen ő lett a gólkirály, kilenc góllal.
Az angolok egyből megszerették a Wembley-ben, az elődöntőn hatalmasat küzdő és a találkozó után elkeseredetten zokogó Eusébiót, akinek heteken belül ott állt viaszszobra Madam Tussauds panoptikumában. Portugáliában egyébként azóta is csak Jogo das Lágrimasként, vagyis a Könnyek Mérkőzéseként emlegetik azt az elődöntőt.
Ez a szeretet teljesen érthető volt. Az elvesztett elődöntő másnapján együtt pózolt a címlapokon Bobby Charlonnal, 1968-ban pedig nem győzött gratulálni a Manchester United kapusának, Alex Stepneynek egy hatalmas bravúr után – emiatt lett végül hosszabbítás, melyben három gólt is kapott a Benfica és végül 4-1-re kapott ki. (A videóban 3:20-tól látható.)
Hasonló gesztusban volt része 1965-ben, amikor a Benfica 5-0-ra verte a svájci La Chaux de Fonds csapatát hazai pályán. Eusébio az 52. percben talált be, azt tartja élete góljának, az őt ünneplő csapattársai mellett pedig ott várakozott a Leo Eichmann kapus, hogy gratuláljon a hatalmas gólhoz.
Az angliai vb-n azonban nemcsak az angolok szerették meg. Az Internazionale is kinézte magának a csatárt, az olaszok elképesztő fizetést, három millió dollárt ajánlottak. Eusébio alá is írt hozzájuk, ám Portugália diktatórikus miniszterelnöke, António de Oliveira Salazar megtiltotta, hogy elhagyja az országot. Nem csoda, hogy így döntött, hiszen Eusébio érkezésével került fel az ország a futballvilág térképére, a legnagyobb játékost pedig nem engedhette el egy olasz csapathoz.
Egy hónap alatt annyit kereshettem volna Olaszországban, mint Portugáliában három év alatt. Megvehettem volna fél Lisszabont.
Az 1966-os vb után már nem jutottak ki újabb nagy tornára a portugálok, így Eusébiónak azzal az egy vb-vel kellett beérnie pályafutása alatt. Az akkor elbukott elődöntő örökre ott maradt az emlékezetében: „Ha Liverpoolban lett volna a mérkőzés, mint ahogy eredetileg tervben volt,
mi nyertünk volna és ott lettünk volna a döntőben, ez nem is kérdéses.”
1965-ben ő kapta az Aranylabdát, emellett kétszeres európai aranycipős (1968, 1973), 11 portugál bajnoki címmel, öt kupagyőzelemmel és egy BEK-sikerrel a háta mögött, 1979-ben vonult vissza. 1975-ig játszott a Benficában, az azt követő négy évben hét csapatban is megfordult, melyek között volt amerikai, mexikói, kanadai és portugál klub is. A válogatottban 64 meccsen 41 gólt lőtt, klubcsapataiban 430 tétmeccsen 428 találatig jutott.
Visszavonulása után Portugáliában élt, de gyakran utazott Mozambikba is. Futballnagykövetként képviselte a Benficát és Portugáliát is. Klubcsapata stadionja, az Estádio da Luz előtt 1992 óta áll szobra.