Tekla
8 °C
13 °C

Meghalt Novák Dezső

2014.02.26. 23:45
novakdezso02
Fotó: Nagy Attila

Elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka - jelentette a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján szerdán este a családtól kapott tájékoztatás alapján.

Hetvenöt éves korában, szerda este érte a halál.

1939. február 3-án született, Jákon. Szombathelyen, a helyi Postásban, később a Haladásban szerepelt. 22 évesen, 1961-ben lett a Ferencváros labdarúgója. Az Üllői úton hamar a közönség egyik kedvencévé vált, elsősorban kitűnő rúgótechnikája és csupa szív játéka miatt. A jobbhátvéd kitűnő helyezkedése mellett szabadrúgásairól és 11-es rúgásairól volt híres. A Fradiban 405 mérkőzésen szerepelt, ebből 251 bajnoki, 137 nemzetközi, 17 hazai díjmérkőzés volt. 96 gólt szerzett (57 bajnoki, 39 egyéb). 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották.

A Ferencvárossal négyszeres magyar bajnok, és Vásárvárosok Kupája-győztes.

Kilencszer volt tagja az A-válogatottnak, igaz, olyan vetélytársai voltak, mint Mátrai Sándor, majd Káposzta Benő. Kétszeres olimpiai bajnok (Tokió, 1964, Mexikóváros, 1968) és egyszeres bronzérmes (1960, Róma), ezzel az olimpiák történetének legsikeresebb labdarúgója. Játszott a világválogatottban (1968) is.

Pályafutása után edzőként is sikeres volt: háromszor nyert bajnokságot a Fradival (1981, 1995, 1996), irányításával 1995-ben az FTC bejutott a Bajnokok Ligájába. 2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapta a köztársasági elnöktől.

Temetéséről később intézkednek.