Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Szerencsés volt a Debrecen a BL-ben

2014.06.23. 12:19

A labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a kiemelt Debrecen az északír Cliftonville-t kapta. Belfast egyik külvárosáról beszélünk, a klubot 1879-ben alapították, a stadionja 6200 főt fogad be.

Az egyik legjobb, leginkább verhető rivális, amit kaphatott a magyar bajnok, mert a két legerősebb csapat, a svéd Malmö és az izlandi KR Reykjavik is más útjába került.

"A Cliftonville-ről annyit tudunk, hogy legutóbb hatpontos előnnyel végzett az élen a nagy rivális és Észak-Írországban szinte egyeduralkodónak számító Linfield előtt. Egyik legveszélyesebb játékosuk, a 24 éves Joe Gromley, aki 27 találattal lett gólkirály a bajnokságban, és bekerült az északír válogatottba is" - mondta Kondás Elemér.

A Cliftonville-nek eddig négy meccse volt a BL-ben, mind a négyet elveszítette. Tavaly a Celtic 5-0-s összesítéssel búcsúztatta, 1998-ban a szlovák Kassa 13-1-es összesítéssel. Az Európa Ligában két győztes meccse van, 2012-ben a Debrecen által is jól ismert svéd Kalmart megverte 1-0-ra, de a visszavágón kikapott 4-0-ra, és természetesen kiesett. 

Az északír bajnok 2000 óta nem nyert meccset a BL-ben, akkor a finn Hakát győzte le a Linfield.

A Debrecennek az európai szövetség (UEFA) rangsorában 10,325 az együtthatója, riválisának csak 3,225.

A Loki idegenben kezd, július közepén (15. vagy 16.), a visszavágót egy hét múlva játssza itthon. Ha ezt az akadályt sikerrel veszi, a harmadik körben már nem lesz kiemelt.

Ha az északíreken átjut, a legrosszabb esetben még négy meccsre számíthat, hiszen a BL harmadik körének vesztesei átkerülnek az Európa Ligába.

A magyar klub tavalyi búcsúztatója, Kovács Péter norvég csapata, a Strömsgodset a román Steauát kapta.

Az Európa Ligában máltaiak jönnek

Az Európa Ligában érdekelt, de nem kiemelt Diósgyőr a máltai Birkirkarát kapta, vagyis a legkönnyebb riválist. A kiemelt Ferencváros is máltait kapott, a Sliema Wandererst. A Fradi idegenben kezd, július harmadikán, egy hét múlva lesz a visszavágó Budapesten. A Diósgyőr Debrecenben fogadja ellenfelét, utána utazik a szigetre.

"A Birkirkarát nem ismerem nagyon, de azt tudom, hogy egy ponttal maradtak le az aranyéremről, a keretükben van egy brazil és egy nigériai csatár - előbbi 21, utóbbi 14 gólt szerzett a bajnokságban - és egy szerb védő. Személyesen nem ismerem őt sem, de egy ambíciózus klubbal kerültünk szembe. Azt gondolom, mi vagyunk az esélyesebbek, mindenképpen diósgyőri továbbjutást várok" - mondta Tomiszlav Szivics a DVTK edzője a klub honlapjának.

"Egy ilyen sorsolásnál nem lehet egy csapatra sem ajándékként tekinteni. Tisztában vagyunk vele, hogy a máltaiak is már évek óta játsszák a focit, tehát nem lesz könnyű dolgunk, de úgy érzem, hogy egy jó párharc vár ránk. Van még tíz napunk arra, hogy maximálisan felkészüljünk a találkozóra" - ezek már Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzőjének szavai.

A Sliema 2009 óta háromszor szerepelt az Európa Ligában, háromszor esett ki, de egy döntetlent kiharcolt az izraeli Netanya vagy a horvát Sibenikkel szemben is. A Diósgyőr egyébként az Intertotó Kupában kiverte 1998-ban.

A Birkirkara bajnok volt tavaly, és a szlovén Maribor ellen pontot szerzett egy gól nélküli hazai meccsen, 2010-ben pedig a szlovák, később főtáblára kerülő Zilinát meg is verte 1-0-ra, igaz a visszavágón 3-0-ra bukott el.

A Ferencváros 2004-ben 6-0-s összesítéssel verte ki a Birkirkarát.

Ez várható a második körben

A Győr az Európa Liga második körében kapcsolódik be, a svéd IFK Göteborg valamint a luxemburgi Fola Esch győztesével játszik és hazai pályán kezd július 17-én, egy hét múlva jön a visszavágó. Nyilván a svédek az esélyesebbek.

A Göteborg hatodik helyen áll a ligában, van egy brazil középpályása, egy kameruni és egy dán csatára, egyébként svédekre építenek.

Ha a Ferencváros továbbjut, Rijekába megy, míg a Diósgyőr, ha ott lesz a második körben, várhatóan a Litex Loveccsel találkozik, hacsak a bolgárokat meg nem vicceli az egyik kisinyovi csapat. Mindkét magyar idegenben kezd, az időpontok ugyanazok, mint a Győrnél.

A Rijeka tavaly az Európa Liga főtáblájára jutott, miután a Stuttgartot búcsúztatta, a csoportkörben azonban nem nyert meccset, a francia Lyon, a spanyol Betis és a portugál Guimaraes mögött lett két döntetlennel negyedik. 

Párosítások

 BL-előselejtező, 2. forduló:
Cliftonville (északír)-DEBRECENI VSC
BATE Boriszov (fehérorosz)–KS Skënderbeu (albán)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – FC Santa Coloma (andorrai)/FC Banants (örmény)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–FK Aktobe (kazah)
HSK Zrinjski (bosnyák)–NK Maribor (szlovén)
FC Sheriff (moldovai)–FK Szutjeszka (montenegrói)
Sparta Praha (cseh) – SP La Fiorita (San Marinó-i)/FC Levadia Tallinn (észt)
Malmö (svéd)–Ventspils (lett)
Slovan Bratislava (szlovák)–The New Saints (walesi)
Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi)
FK Partizan (szerb) – Lincoln FC (gibraltári)/HB Tórshavn (feröeri)
Legia Warszawa (lengyel)–Saint Patrick’s Athletic (ír)
Rabotnicski (macedón)–HJK Helsini (finn)
Dinamo Zagreb (horvát)–VMFD Zalgiris (litván)
Ludogorec (bolgár)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Valletta (máltai)–Qarabag FK (azeri)
Strömsgodset (norvég)–Steaua Bucuresti (román)


EL-selejtező, 1. forduló:
DIÓSGYŐRI VTK-Birkirkara (máltai)
Sliema Wanderers (máltai)–FERENCVÁROS
Szioni Bolniszi (grúz)-Flamurtari (albán)
FC Tiraspol (moldovai)-Inter Baki (azeri)
Hibernians (máltai)-Spartak Trnava (szlovák)
Sant Julia (andorrai)-FK Csukaricski (szerb)
NK Koper (szlovén)-Celik Niksic (montenegrói)
FK Turnovo (macedón)-Csihura Szacshere (grúz)
Sirak (örmény)-Sahtyor Karagandi (kazah)
Gabala (azeri)-Siroki Brijeg (bosnyák)
FC Vaduz (liechtensteini)-College Europa (gibraltári)
Veris Chisinau (moldovai)-Liteksz Lovecs (bolgár)
UE Santa Coloma (andorrai)-Metalurg Szkopje (macedón)
Kajrat Almati (kazah)-FK Kukësi (albán)
Folgore (San Marinó-i)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
RNK Split (horvát)-Mika Astarak (örmény)
Botev Plovdiv (bolgár)-Libertas (San Marinó-i)
Lovcsen (montenegrói)-Zeljeznicar (bosnyák)
Shkendija (macedón)-Zimbru (moldovai)
Pjunyik (örmény)-FK Asztana (kazah)
Rudar (szlovén)–KF Laci (albán)
Differdange (luxemburgi)–Atlantas Klaipeda (litván)
VPS (finn)–Brommapojkarna (svéd)
B36 Tórshavn (feröeri)–Linfield (északír)
Fram Reykjavík (izlandi)–Nömme Kalju (észt)
Rosenborg (norvég)–FK Jelgava (lett)
Derry City (ír)–Aberystwyth Town (walesi)
Aberdeen (skót)–Daugava Riga (lett)
Santos Tartu (észt)–Tromsö (norvég)
Crusaders (északír)–Ekranas (litván)
Stjarnan (izlandi)–Bangor City (walesi)
Jeunesse Esch (luxemburgi)–Dundalk (ír)
MyPa-47 (finn)–IF Fuglafjördur (feröeri)
Hafnarfjördur (izlandi)–Glenavon (északír)
Kalev Sillamäe (észt)–Honka (finn)
Banga Gargzdai (litván)–Sligo Rovers (ír)
Vikingur (feröeri)–Daugava Daugavpils (lett)
IFK Göteborg (svéd)–Fola Esch (luxemburgi)
Haugesund (norvég)–Broughton (walesi)