Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Mit tud Dárdai Pál, amit más nem?

2014.11.15. 13:31
Kellett egy kis szerencse, de a szervezettség még ennél is fontosabb volt a finnek legyőzéséhez. Dzsudzsák Balázs szerint Dárdai Pál nélkül nem lett volna meg a siker az Európa-bajnoki selejtezőn. Ha nem akarunk többnek látszani, mint amik vagyunk, még akár tovább is juthatunk. Az erőnk helyes felmérése Dárdai egyik nagy érdeme.

Dárdai Pál harmadik meccsén is gólt szerzett a magyar labdarúgó-válogatott, és mivel ezúttal sem kapott, megszerezte a győzelmet. Dárdai az eddigi három tétmeccsén nem kapott ki, és mindössze egy gólt kapott. Ez már egy értékelhető sorozat a magyar futballviszonyokat ismerve. A három rúgott góllal szerzett hét pont pedig majdnem maximális hatékonyság, ennyit is ígért beiktatásakor.

Az előző selejtező sorozatokban 20 illetve 14 gólt kaptunk, ami igen sok. Régóta nyilvánvaló, hogy kizárólag egy jól szervezett védelemmel lehet sikeres a magyar válogatott, most végre, hosszú idő után vannak jelei ennek. Pedig a hazai élvonalból rakta össze, és az újonc Forró is fontos helyzetben mentett.

„Ez az 1-0 egész Magyarország győzelme. A türelmes szurkolóké, a szakmai stábé, a játékosoké, a játékosokat a klubokban felkészítő szakembereké, a sajtóé, mindenkié. Le a kalappal, ilyen egy példátlan összefogás” - nyomatékosította a magyar kapitány a finnek legyőzése után, ami több egyszerű győzelemnél.

HUS 5503

Dárdai még a meccs előtt elmondta, mi lesz a pályán, és mivelpontosan az történt, amit előre megjósolt, a hitelessége csak nőtt a szurkolók, de ami ennél fontosabb, a játékosok előtt is. Aki ismeri a csapatjáték lélektanát, pontosan tudja, mennyit jelent, ha mindaz megvalósul a pályán, amire egész héten készülnek, ha az ellenfél azt teszi, amiről előzőleg az edző beszél, és igazából nincs váratlan megoldása.

Ez az intuíció, hogy valaki el tudja mondani, mi lesz egy meccsen, kivételes tulajdonság, hiszen a jövőt nem olyan könnyű látni a futballban. Ha viszont valaki látja, akkor tisztában van saját csapata erősségeivel és gyengeségeivel, az ellenfél képességeivel, egyszóval: jól felkészült.

Itt érdemes visszautalni arra, hogy Pintér miként ment neki az első selejtezőnek. Öt védővel játszó riválist várt, egyszerűen mást jelentett neki egy videó, mint Dárdainak és stábjának, természetesen rossz válaszokat adott, rosszul kódolta a meccs forgatókönyvét, a statisztikát készítő céget hibáztatta. (Ha az előnyről elbukott északír meccs meglenne, 10 ponttal simán másodikok lennénk a csoportban.)

Hogy ez lenne-e a Dárdai-faktor? Vagy egyszerűen csak szerencséje van? A futballban vannak véletlenek, de ha egy edző látja maga előtt az utolsó tíz percet éppúgy, mint a találkozó elejét, és a kisugárzásával képes ezt átadni, akkor a csapat hasznára van. A játékosok sem lesznek pánikban, és nem lesznek türelmetlenek, és az utolsó pillanatig hisznek egy jó beadásban például, amilyen Lovrencsicsé volt. Pláne, hogy azt a taktikai utasítást adta neki a becseréléskor, adjon egy gólpasszt.

„Gyerekek, ne feledjétek, a labdarúgás az agyból indul. Itt nem az én mentalitásomról van szó. Az edzőtáborban felvesszük az edzéseket. Nem csak azért, hogy ne adjak támadási felületet azoknak, akik szóba hozhatják, hogy nincs meg a megfelelő licencem. Azért is, mert ezt a fegyelmezettséget látom az edzéseken is viszont, amit a pályán péntek este. A csapat ugyanilyen aktív és alázatos. Rend volt most is a pályán és fegyelem, ebbe bele lehet kapaszkodni. Voltam én is játékos, tudom milyen, amikor kap egy szereplő mankót a hóna alá. Mit kell tennie az utolsó tíz percben, hogyan kell viselkednie, ha megszerezzük a vezetést. Tudom, mit érezhetnek a pályán belül. És azt is tudom, senki sem fogja elbízni magát. Jó irányban mozdultunk el. Nézzétek meg, hogyan védekezett, mennyi labdát szerzett Dzsudzsák Balázs. Ezek apró dolgok, de szakmai szemmel észre kell venni. Azon túl, hogy a fiúk mindent kiadtak magukból.”

Geráról hosszan beszélt, a hatvanadik perc után – ezt beszélte meg Thomas Dollal - Kovács Istvánt szerette volna a helyére beküldeni, de igazából a döntést a játékosra bízta, aki érezte magában az erőt.

„Ezt a labdát csak így lehetett befejelni. Talán csak ő tudta így. Tudtam, nem fog becsapni, ha a pályán akar maradni, annak oka van. Kedden természetesen nem fogjuk játszatni őt, egy 35 éves játékost nem lehet tönkretenni.”

Nem volt olyan rég, emlékezhetünk rá, Doll nekiment Pintérnek, amiért Gera megsérült az edzőtáborban, és sérelmezte, hogy vele nem konzultált a kapitány.

Gera egyébként a meccs végén kiterült a pályán, rá hatványozottan igaz volt, amit Dárdai elvárt, úgy menjen az öltözőbe, hogy alig bír lépni.

„Fejben fáradt vagyok, mert egyszer a nagy rivális U15-ös Lipcse ellen kell készülnöm, másszor pedig az oroszok ellen. De kamumeccset nem akartam. Nem akarok ezzel senkit megbántani, de csak egy erős riválissal szemben van fejlődési lehetőség. Akik egyszer bírják a tempót, nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy pár nap múlva újra jól kell játszaniuk. Erre nem készíti fel őket a magyar bajnokság. Emellett kíváncsi vagyok pár emberre, hogy egy erős ellenféllel szemben mire jut” - összegzett a szakember.

A sokat hajtó Dzsudzsák legfontosabb mondata az volt: az a dolguk, hogy megszakadjanak, hogy csússzanak és másszanak a sikerért. Nem volt senki sem csüggedt az eltelt 80 perc után, és annyian voltak elöl, amennyien kellettek egy gólhoz. Ha így harcolnak a többi meccsen is, továbbjuthatnak.

„Dárdai nélkül nem nyerhettünk volna, de persze a csapat is kellett. Remélem, kimondhatjuk, van válogatottunk.”

Ehhez annyit lehet hozzátenni, jól szervezett válogatottunk már biztosan van, és ennél többet nem lehetett elérni ilyen rövid idő alatt.

Csányi Sándor MLSZ-elnök pedig arra célzott, most tudott bízni a csapatban az utolsó tíz percben is.

Két hónapja Lipták Zoltán egy görcs miatt jött le az északírek ellen, Juhász Roland most törött bordával is folytatta a félidő után, és amikor már minden mozdulat fájt neki, akkor jelezte a cserét.

„A lengőbordámra kaptam egy ütést, most is szúró fájdalmat érzek. Még este megnézik, mekkora a baj. De a csapatért mindent megtennék. Ha kell, injekciózva is vállalom a meccset az oroszok ellen” - ezek Juhász szavai voltak a meccs után. Dárdai amúgy egy hatalmas példaképnek nevezte a középhátvédet.

Ma nem szabad kiemelni senkit, mert ez csapatmunka volt, mondta Tőzsér Dániel. „Tudtuk, hogy ez lesz a meccs menete, erre készültünk egész héten. Sokszor elhangzik, hogy pozitívak voltunk. Egy ilyen meccset másként nem lehetett volna megnyerni. Ez a pozitivitás remélem még kitart sokáig, és nem csak egy üres szó lesz.”