Orsolya
7 °C
17 °C

Szétfutottak, lefociztak a szlovákok: 0-3

2014.11.15. 15:17

Magyarország hazai pályán nem tudott továbbjutni egy nem túl nehéz Európa-bajnoki selejtező csoportból. A 19 év alattiak válogatottja Azerbajdzsán és Szlovénia ellen legalább döntetlent ért el, a szlovákoktól azonban szombat kora délután nagyon sima vereséget szenvedett.

Csak az ellenfélen múlt mennyit lő, de végül megelégedtek hárommal, pedig a hajrára teljesen széteső magyar csapat csak kereste a labdát, a szlovák csatárok többször csak a kapussal álltak szemben. Bénes László gólja ugyanakkor gyönyörű volt, ballal, remekül csavarta el a labdát a tizenhatos sarkáról a hosszú sarokba.

Sem erőben, sem dinamikában nem volt azonos súlycsoportban a két csapat, sokkal képzettebb volt a rivális, ami azért fájó, mert a magyar akadémiai rendszer legjobbjai vallottak kudarcot. Polgár Kristóf a Liverpoolból, Kecskés Ákos pedig az Atalantától érkezett a meccsekre. Ez a korosztály két évvel korábban ritka peches körülmények között esett ki az utolsó pillanatban a svédekkel szemben, de az már a második kör volt, azóta azonban nem tűnik úgy, mintha sokat fejlődtek volna.

Az MLSZ-elnök Csányi Sándor szerint világszínvonalú akadémiánk vannak, ezt a képet mintha árnyalná ez az eredmény.

Pisont István szövetségi kapitány csapongó nyilatkozatát nehéz volt követni, de bevallotta, nem érdemeltük meg a továbbjutást - a sok hiányzó miatt hátrányba került csapata -, de ettől még ügyes játékosaink vannak, és gratulált nekik. Elismerte azért, hogy a gondolkodás sebességében van mit pótolni, de bízik benne, hogy kiverekszik maguknak a jövőben az élvonalbeli tagságot.

Magyarország: Horváth Dániel - Polgár Kristóf, Kecskés Ákos, Nagy Ádám, Valencsik Dávid (Jancsó András, 67.) - Vida Máté, Rácz Barnabás, Sallai Roland - Grabant Bence, Balogh Norbert (Németh Erik, 64.), Tóth Martin (Takács Krisztofer, 64.)