Árpád
3 °C
12 °C

Meg lehet fejteni Szabó Gyula kezezését?

2014.11.28. 16:55
Számháború. Avagy miért van minden másképp a fociban, mint ahogy gondoltad? Ez a címe a brit–amerikai szerzőpáros, Chris Anderson és David Sally könyvének, amiben megdöntenek egy sor közhelynek számító tévhitet, bemutatják, hogy milyen segítséget adhat az edzőknek a játék újfajta, az amerikai csapatsportokban már hétköznapinak számító analizálása. A futballtörténelem egyik legnagyobb rejtélyére viszont, a szegedi Szabó Gyula röplabdás kezezésére egy 1989-es osztályozó utolsó percében, ők se tudnak magyarázatot adni. Azaz mégis: a futball azért is csodálatos játék, mert az események fele nem más, mint puszta véletlen. Igen, a másik feléről szól a könyv.
1234920 5
Fotó: Libri

Miután a győzelemért már három és nem két pont járt, nőtt a gólok száma? Fenét, csak a sárga lap lett több.

Gólt lőni értékesebb, mint gólt nem kapni? Nem, a kapott gólok nélkül befejezett meccsek átlagosan 2,5 pontot hoznak egy csapatnak, a lőtt góllal befejezettek csak egyet.

A szöglet fél gól? Oké, már régóta sejtettük, hogy nem. De mellbevágó azzal szembesülni, hogy egy átlagos szöglet valójában 0,022 gólt ér, vagyis egy átlagos csapat tíz meccsenként egyszer ér el gólt szögletből. Gólt kapni viszont nem olyan nehéz a saját szögletünkből, mert a magas védők ilyenkor fent vannak. Lehet, hogy mégsem hülyeség a futball leggyűlöltebbnek hitt eleme, a kisszöglet?

Minél több gólt szerez egy csatár annál értékesebb? Nem! Létezik ugyanis egy olyan góllövőlista, ahol a fölösleges gólokat – ami nem hoz közvetlenül pontot a csapatnak – nem számítják. A Chelsea nem adott volna ki 50 millió eurót Torresre, a Liverpool pedig 35 millió fontot Carrollra, ha ismerik a fölösleges gólok tabelláját.

A tizenegyespárbaj azon múlik, ki lövi jobban a tizenegyest? Csudát! Már a pénzfeldobásnál előnyt szerez az a csapat, amelyik elkezdi az ötös sorozatot, hatvan százalékban ugyanis ők nyernek.

Egy csapat gazdagsága meghatározza a végső helyezését? Csak közvetve. Egészen pontosan a bérekre fordított összeg a perdöntő, legalábbis a Premier League-ben és a Championshipben végzett évtizedes vizsgálat szerint 89 százalékban a fizetés határozza meg a végső bajnoki helyezést.

Egy csapat az edzőváltás után megindul felfelé? Nem, ez tök mindegy. A szombathelyi Szentes Lázár vagy a honvédos Csábi József példája ugyan azt mutatja, hogy nem, de ez nincs így mindenhol. Viszont ha javulnak az eredmények, akkor az azért van, mert egyetlen csapat sem veszíthet mindig. (Leszámítva Csábi Honvédját és Szentes Haladását.)

Futballforradalom zajlik a háttérben

Valójában Chris Anderson brit politikai közgazdász futballkapus és David Sally amerikai viselkedési közgazdász baseballdobó Számháborújában a magyar futballról nem sok szó esik. Egyszer megemlítik a magyarokat, amikor a futballtörténelem legmeglepőbb vereségeit sorolják fel. Igen, Bern, 1954.

Szóval ez a Chris Anderson és David Sally, akikből simán kinézem, hogy még Dzsudzsit sem ismerik, írtak egy könyvet a csendben, háttérben zajló futballforradalomról. Ez nem olyan látványos, mint amikor a 20-es években Herbert Chapman Arsenal-edző három embert hátravonva megerősítette a középpályát. Vagy amikor Vittorio Pozzo kidolgozta a catenacciót.

Még nagyon az elején járunk, egyelőre az történik, hogy olyan cégek, mint az Opta vagy Prozone összelapátol mindenféle, eddig elképzelhetetlen meccsadatot, és igyekeznek azokat rendszerezni, hátha jó lesz valamire.

Nem is olyan nagy marhaság, hogy a labda gömbölyű?

A nagy kluboknál már működnek a mérkőzéselemzők. De kérdés, mit érdemes elemezni egy olyan sportágban, mint a futball, ahol a véletlennek összehasonlíthatatlanul nagyobb a szerepe, mint a kosárlabdában vagy a kézilabdában. Nagyjából ez az oka annak, hogy futballban az esélyesebb csapat jóval ritkábban nyer, mint más csapatsportokban, és emiatt született az a közhelyesen butuskának tartott mondás, hogy a labda gömbölyű. Pedig nem akárkitől, hanem a magyar válogatottat a világbajnoki döntőben legyőző Sepp Herbergertől származik, igaz, ő még azt is hozzátette, hogy „ezért a játék iránya bármikor megváltozhat”.

És csakugyan: nincs még egy olyan sportág, ahol annyiszor érjen véget pont, azaz gól, sőt helyzet nélkül egy-egy akció, mint ahogy nincs még egy olyan csapatsport, ahol ilyen nagy eséllyel érjen 0-0-val véget egy mérkőzés. (2001 és 2011 között a Premier League-ben a 0-0 volt az ötödik leggyakoribb eredmény.)

És ha már itt tartunk: a Premier League-ben 2008 és 2011 között pályára lépett futballisták negyede (221 futballista) egyetlen egyszer sem lőtt kapura. És ahhoz mit szólnak, hogy egy játékosnál egy mérkőzés alatt átlagosan kevesebb mint egy percet van a labda? És összesen csupán 191 métert fut vele.

Hol van még a baseball vagy az amerikai futball?

Az adatok nagyon fontosak. Most azzal senkit sem akarok untatni, hogy bár imádom a futballt, de talán több időt töltök adatok böngészésével, mint magával a meccsek nézésével: eredmények, játékosok értékének változása, góljaik, gólpasszaik, meccseik száma, gólátlagok, labdabirtoklások, átigazolási összegek, satöbbi. Mert egy sportág komolyan vehetősége a statisztikával kezdődik.

A vízilabda nemcsak azért nem tud világszínvonalú elismertséget kivívni magának, mert – kis túlzással – a tágabb értelemben vett Balkánon kívül sehol sem ismerik a sportágat. És mert a világ jelenleg legjobbnak tartott bajnokságában, a magyarban is 2-300 néző előtt megy a meccsek nagy része. Hanem azért is, mert eddig nem nagyon voltak adatok azon kívül, hogy Biros Péter lőtt három gólt: ennél ma már jóval több kell, részletekbe menő kimutatás gólokról, személyi hibákból és azok típusaiból, blokkolásból, labdaszerzésből, támadó hibából. A vízilabda statisztikai rendszere most szerveződik, ami nyilván hatással lesz a játék presztízsére.

A futball ezt a szintet már régen megugrotta, kérdés, mikor éri el végre a baseball, az amerikaifutball, a kosárlabda színvonalát. Amikor már nemcsak az adatok, a számok, hanem az analízis is számít. A futballban egyelőre a sötétben tapogatózunk, nem egészen tudjuk még biztosan, hogy melyek azok az adatok, amelyek igazán fontosak egy edzőnek ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon.

Szabó Gyula, a megtestesült véletlen

Egy biztos: a futballadatokat összesítő Opta vagy Prozone is kevés lenne ahhoz, hogy megfejtse az egyik legnagyobb titkot, amit valaha nézőként láttam futballpályán.

1989. június 25-én játszotta a Szeged SC a Felső Tisza-parti stadionban a Vasas elleni osztályozót. A pesti meccs 1-1 volt, a szegedi 0-0-ra, vagyis a Szeged továbbjutásra állt, amikor a második félidőben a villanyóra 44:41-re ugrott. Tudom, mert pont ránéztem, a kép belém égett. Másodpercek voltak hátra.

A Szeged addig a futball összes létező mérhető elemében a Vasas fölött állt. Többet birtokolta a labdát, több helyzete volt, 18 ezer hazai néző ült a stadionban. A Vasas gyakorlatilag a támadás lehetőségét is feladta. És akkor Komjáti a bal oldalról, az alapvonal közeléből ívelt a szegedi kapu elé, Szabó Gyula, az addig hibátlanul játszó középhátvéd pedig előre ugrott a levegőben a labdáért, és mint egy röplabdás, úgy ütötte el azt a 16-os belül, pedig az ellenfél nem szerezhette volna meg.

A 11-est Szabadi belőtte, a Szeged maradt az NB II.-ben.

Stimmel. A szerzők egyik forrása szerint a gólok 44,4 százaléka puszta szerencse, és mikor a leggyakoribb?

0-0-nál, akárcsak azon a gyászos emlékű 1989-es felső Tisza-parti meccsen, mivel a csapatok az első gólig a mágnestáblán felvázolt, saját játékrendszerük szerint játszanak. De Anderson és Sally ad egy még pontosabb választ: „A foci olyan, mint a pénzfeldobás. A logika és a véletlen egyenlő mértékben található meg benne”.

Ha eddig nem lett volna világos: ez a könyv az előbbiről szól. Szabó Gyula kezezésével meg együtt kell élnem, nincs mese.

(Chris Anderson-David Sally: Számháború. Avagy miért van minden másképp a fociban, mint ahogy gondoltad? Budapest, Akadémiai Kiadó, 2014)