Árpád
3 °C
12 °C

Edzésenként két kilót fogynak Rooney-ék

2014.06.06. 20:23

„Olyasmi dolgokat csinálunk, mint az előszezonban a felkészülés alatt szoktunk, csak aztán este jön a biciklizés a szaunában. Fél órákat tekerünk bent, nagyon brutális, keményen hajtanak minket, viszont még senki nem nyavalygott emiatt. Amikor Portugáliában edzőtáboroztunk, három réteg ruha volt rajtunk a 22 fokban, emiatt mindenki két kilót fogyott edzésenként - ezzel próbáltuk a párát meg a hőséget utánozni” - mondta Ben Foster, a West Bromwich Albion válogatott kapusa a Guardiannek.

Portugália után Miamiban folytatja a készülést az angol válogatott, Ecuador ellen is ott játszanak csütörtökön, ahol szintén magas a páratartalom. Ráadásul helyi idő szerint délután 3-kor kezdődik majd a mérkőzés - az előrejelzés szerint 28 fok és 62 százalékos páratartalom lesz majd, ez viszont még elmaradnak a manausi mérésektől, ahol majd Olaszország ellen kell játszaniuk. Ott ugyanis 30 fok és 72 százalékos páratartalom van.

Május végén még kesztyűt és kabátot is fel kellett venniük, sőt, olyan is volt, akinek sapkában kellett edzenie a melegre készülve.

Mindeközben a BBC úgy értesült, hogy Ecuador ellen kísérletezni fog Roy Hodgson és a Manchester City szélsőjét, James Milnert játszatja majd jobb hátvédként, miután Glen Johnson nem győzte meg Peru ellen, míg Wayne Rooney a középpálya bal szélén kap helyet.

Sok poszton bizonytalan még a szövetségi kapitány a kezdőcsapat kapcsán, ezért Jack Wilshere, Alex Oxlade-Chamberlain, Ross Barkley és Rickie Lambert is lehetőséget kap, hogy meggyőzzék játékukkal Hogdsont.