Gyöngyi
9 °C
9 °C

Az ecuadoriak sírva hagyták el a Maracanát

2014.06.26. 09:02

Didier Deschamps szerint hiába nem tudták legyőzni az 50. perctől emberhátrányban játszó ecuadoriakat, így is elérték céljukat, veretlenül csoportelsők lettek.

A francia szövetségi kapitány hat helyen változtatott kezdőcsapatán, és ugyan nagyrészt mezőnyfölényben voltak, de 0-0 lett a vége. „Nagyon nehéz úgy játszani, hogy az ellenfél remekül megszervezi a védekezését, ráadásul tíz emberrel még jobban visszazárt. Ezzel együtt semmi sem rontja el a képet: csoportelsők lettünk, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben" - mondta a kapitány, csapata Nigériával találkozik a következő körben.

Ecuadornak csak győzelemmel lett volna esélye a továbbjutásra, ám az 50. percben egyik legjobbját, Antonio Valenciát kiállították.

Reinaldo Ruedo szövetségi kapitány szerint ez döntő pillanat volt. „Nagyon fontos, rutinos játékosunk vált ki. Nagyon sokat jelent a csapatnak, és ettől kezdve szenvedtünk. A játékvezető döntése jogos volt, de nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy emberhátrányban kellett volna támadnunk" - mondta Ruedo.

A lefújás után a kiesett ecuadori játékosok sírva hagyták el a Maracana Stadiont. A csapatuk négy ponttal zárt, a továbbjutó franciák 7, a svájciak pedig 6 pontot szereztek.