Vendel
6 °C
21 °C

Szamarasz a mennybe lőtte a görögöket

2014.06.24. 00:25
Görögország megérdemelten és harcosan nyerte meg az Elefántcsontpart elleni csoportmeccset, és a kolumbiai győzelem segítségével második helyen továbbjutott a C csoportból. A görögök széttüzelték az afrikaiak kapufáját, akik ugyan sokat támadtak, de mind elhalt a 16-os környékén. 1-1-nél úgy tűnt, lefutott a buli, az iksz a csontpartiaknak kedvezett volna, de ekkor a görögök váratlanul 11-est kaptak, Szamarasz pedig a mennybe lőtte őket.

A meccsnek úgy mentünk neki, hogy egyértelműnek látszott: a korrekt munkát végző afrikaiak behúzhatják, mivel európai ellenfelük olyan gyenge, hogy észre se lehetett venni őket az első két fordulóban. Sabri Lamouchi elefántcsontparti szövetségi kapitány a győzelemre fogadkozott, holott 3 pontjukkal elég kényelmesen álltak a második helyen. A keretén nem is változtatott, nagyjából ugyanazok kezdtek, mint korábban (a Touré-fivérek testvére a napokban elhunyt, de vállalták a szereplést). Ha a csapat továbbjut, dupla prémiumot kapnak – hangzott az ígéret. A görög csapatkapitány, Kosztasz Kacuranisz szerint kifejezetten javulófélben volt a játékuk, célként a nyolcaddöntőt nevezte meg.

Első félidő: sérülések sora

Rögtön a meccs elején résen kellett lennie az egyszeri szurkolónak, Elefántcsontpart a szokásos narancsszín helyett sötétzöld mezben virított, ráadásul Didier Drogbát a kezdőbe rakták. A görögök kerültek először az afrikai 11-es elé, de Boubacar Barry kapus fogta a zsenge lövést. A fortalezai stadion a kezdeti enyhe ürességből kezdett telivé válni, és a görögök megkapták az első szabadrúgást relatíve messze a kaputól, de pont egy beadásnyi távolságra. Drogba fejelte ki, nem lett veszélyes. Később ugyanő és Holebasz fejeltek össze, az utóbbi nem tudott talpra állni jó ideig. Miután folytatódott a játék, Gervinho szaladt el, de a védő 6 méterre a kaputól utolérte, szögletre tisztázott. A görögök kezdtek beszorulni, és valamiért elég ráérősen fociztak, pedig nekik volt fontosabb a győzelem.

Carlos Vera ecuadori bíró újra állóra fújta a játékot, Panagiotisz Kone sérült le, Andreasz Szamarisz váltotta őt. A kényszercsere után egy jó beadásra Drogba érkezett, de a görög kapus, Oresztisz Karnezisz összeszedte a labdát előle. A helyzet utána Dimitrisz Szalpingidisszel és Barryvel is megismétlődött a túloldalon, majd újra Elefántcsontpart kezdett nyomni. Be is jött a görögöknek az újabb sérülés, Karnezisz kapust kellett ápolni percekig, talán a csípője húzódhatott meg, a hátát masszírozta a több gyúró, de nagy nehezen folytatta a játékot, hiába melegített a tartalékkapus. Egy ideig aztán folyt a játék, majd Panagiotisz Glikosz mégis kénytelen volt beállni Karnezisz helyett, Görögországnak egy cseréje maradt az egész meccsre.

A meccs embere: Jorgosz Szamarasz (Görögország)

A percek ólomsúllyal hullottak a végzet örvényébe, de a pályán semmi értékelhető nem történt, a görögök ötlettelenül nyomtak, az elefántcsontpartiak könnyedén védekeztek. Sőt, Arthur Boka ment el a bal szélen, jól adott be, de a görögök szögletre mentettek. A szöglet utáni kontra mesteri volt, több passz után José Holebasz rúghatta rá, a felső léc mentette meg az afrikaiakat. Rögtön utána egy kis elefántcsontparti szabálytalanság után közeli szabadrúgáshoz jutottak (kb. 18 méterről). Karagunisz lövése átment a sorfal alatt, de Barry fogta a középre tartó labdát. Egy újabb görög beadást megint Barry öklözött ki, megnőtt a nyomás a csontparti kapu előtt.

Drogba kapta a meccs első sárgáját egy szabályosnak tűnő, bár taroló szerelésért. Percekkel később a bal szélen vezettek megint jó támadást az afrikaiak, de a lövéseik elakadtak a bekkekben. Megbosszulta magát a tökölésük, egy rövid passzt loptak el a görögök, Szamarisz pedig egy az egyben vihette rá Barryre, akinek nem volt esélye, 1-0-ra vezettek az európaiak a 42. percben.

Yaya Touré a túloldalon még szólózott egy nagyot, de addig cselezett, mire három görög védő tornyosult előtte, beléjük is lőtte, a félidő pedig véget ért.

Második félidő: görög ágyútűz

A második részt a görögök kezdték aktívabban, a Lazarosz Hrisztodulopulosz lövése megpattant egy védőn, szöglet lett a vége, aztán abból még egy szöglet jött. Ezután már úgy ment minden tovább, hogy a támadásoknak csak a felét vezették a görögök. Tioténak volt is egy átlövése, de Glikosz fogta a lapos löketet, a csontpartiak pedig átvették a kezdeményezést. Azért egy-egy veszélyes görög kontra összejött, az 54. percben megint Hrisztodulopulosz veszélyeztetett. Utána Barrynek kellett Szalpingidisz lövését vetődve hárítania. Eközben a görög védelem jobban teljesített, Tiotét pedig Wilfried Bony váltotta, hogy feltörjék azt.

Egy görög kontrát Salomon Kalou csak szabálytalanul tudott a 16-os előtt megállítani, zűrös helyről jött szabadrúgás. Az viszont a sorfalba csapódott, a kipattanót mellélőtték a görögök. Az elefántcsontpartiak visszaszorultak, egyenlőbb lett a meccs. Ez a befejezett helyzeteken nem tükröződött, a görögök bátrabban lőttek, Karagunisz bombája például kis híján kettétörte a kaput. Serey Die is megkapta a sárgáját egy görög támadó cibálásáért, a szabadot szokás szerint Hrisztodulopulosz szúrta rá, alig ment fölé. A görög átlövések mostmár konstans életveszélyt jelentettek a csontpartiaknak, hiába vezették a labdabirtoklási statisztikákat.

Statisztikák (GÖR-ELE)

Labdabirtoklás: 46-54%,

passzok: 258-374,

kapuralövések: 5-9,

védések: 2-3,

szögletek: 4-7,

lesek: 1-1,

szabálytalanságok: 13-23,

sárga lapok: 0-3.

A 74. percben végre góllá érett az afrikai erőlködés is, szépen átverték a görög védelmet, és a végén a csereként beállt Bony egyenlített. Most igény is nyílt a görög átlövésekre. Miközben Drogba ágyéktájon megsérült, Karaguniszt leszedték a görögök, Gekasz állt be a helyére. Drogba is lement, Ismael Diomande váltotta az elefántcsontparti vezért. Közben a görögök elkezdtek jobban nyomni, Toroszidisz nagyon éles szögből lőtt kapufát (ez már a harmadik volt a meccsen). Újabb csere jött, Gervinho helyett Giovanni Sio állt be, ami végzetesnek bizonyult. A cserét újabb veszélyes görög lövés követte, a meccsben benne volt az újabb görög gól. Végre egy szöglet után elefántcsontparti labda is ment a kapura, de Glikosz védett. Szalpingidisz a másik oldalon adta be, 30 centire ment el a labda a kapu előtt, de senki sem ért bele, óriási helyzet volt.

A végén nagy lehetőség adódott a görögök előtt, de a szabadrúgást kirúgták. A kontrát azonban a tökölő afrikaiak nem tudták értékesíteni, pedig ketten mentek két védőre.

A végére csak összehoztak egy 11-est az elefántcsontpartiak, Szamarasz lábait kocccantotta össze Sio, az afrikaiak gyakorlatilag összeomlottak ettől. Szamarasz nem tökölt, a jobb alsóba vágta a büntetőt, Barry hiába érezte. A görög győzelemmel kialakult újabb két páros a nyolcaddöntőben: Costa Rica-Görögország és Uruguay-Kolumbia.