Nándor
6 °C
22 °C

Őket várjuk befutni a vb-n

2014.06.11. 19:56
Kik lehetnek azok, akik fontos szereplői lesznek saját válogatottjuknak a futball-vb-n, és megnyílhat az út előttük a világsztárság felé? Vaskos listában szedjük össze őket, a mexikói kapustól kezdve a stabil holland védelmen és a gyilkos kolumbiai középpályán át a céklagyáros, 32 éves angol csatárig.

Minden hasonló nagy tornán vannak játékosmegfigyelők, de a világbajnokságokon nemcsak nekik, hanem az egész világnak megmutathatják magukat a fiatalok, olykor az idősebbek is, akik eddig senkinek nem tűntek fel.

20 évvel ezelőtt Cafú robbant be a brazil válogatottba a döntőben, pedig csak csereként állt be, de említhetjük 1998-ból a chilei Marcelo Salast is, aki válogatottja 5 góljából 4-et lőtt a tornán. Ilyen felfedezés volt 2002-ben El Hadji Diouf is, akinek annyira jól ment, hogy előbb a torna válogatottjába, majd a Liverpoolba került. Négy évvel később olyanokról tudtuk meg, micsoda játékosok, mint Philipp Lahm vagy épp Carlos Tevez.

Dél-Afrikában pedig már egy egész sor játékos neve került be a köztudatba: Mesut Özil, Thomas Müller, Sami Khedira, Alexis Sánchez, vagy éppen Ramires.

De kik lesznek az idei felfedezettek?

A bemutatók alatt táblázatban foglaljuk össze a játékosok legfontosabb adatait. Az életkornál a vb nyitónapján (június 12.) betöltött életkort tüntetjük fel, a klubcsapatnál pedig az előző szezon csapata szerepel, zárójelben pedig a tulajdonos, ha kölcsönben játszott, illetve ha a kerethirdetés óta leigazolták volna. A vastaggal szedett nevekre kattintva eljutnak az említett játékos profiloldalára.

Öreg kapus a jó kapus

A kapusok általában későn érnek, így ritka, hogy egy szövetségi kapitány fiatal játékosra bízza a feladatot, az pedig még ritkább, hogy egy be nem járatott kapus kerüljön leghátulra. A vb-n szereplő 32 csapat kezdőcsapataiba várható kapusok átlagéletkora 31,5 év, ami jól mutatja, hogy ez nem a tinik posztja - a belga Thibaut Courtois a maga 22 évével messze kilóg a többiek közül.

Ennek ellenére akadhatnak olyan kapusok, akik a válogatottba már beverekedték magukat, kisebb európai csapatba is eljutottak, de akár komolyabb kluboknál is megállnák a helyüket. Ilyen a mexikói Guillermo Ochoa, aki pont Magyarország ellen mutatkozott be a válogatottban még 2005-ben, 19 évesen. Már ott volt az előző két vb-n is, de egy percet sem játszott. 2001-ben igazolt az Américából a francia Ajaccióba, ahol le is járt a szerződése, így nem csak a jó szereplésért, hanem egy jó szerződésért is játszik a vb-n. Messziről szinte alig kap gólt, és a tizenegyeseket is meglepő hatékonysággal hárítja.

A kolumbiai David Ospina volt a dél-amerikai vb-selejtezők legjobb kapusa, és nem elsősorban a védelmen múlott az, hogy ő kapta a legkevesebb gólt. Ifiként már az Atlético Madrid is figyelte, ám mégis a Nice-hez került hat éve, ahol Ochoához hasonlóan lejárt a szerződése, így egy jó vb-vel ő is nagy csapathoz kerülhet. Csak a buta szabálytalanságokra kell odafigyelnie a forrófejű kolumbiainak. Nem véletlen, hogy az Arsenal például mindkettejüket figyeli.

A kapusok 
Név   Poszt   Életkor   Válogatott   Klub  
Guillermo Ochoa   kapus   28   Mexikó   Ajaccio  
David Ospina   kapus   25   Kolumbia   Nice 

A hollandoknak 10 évre megvan a védelmük

A hollandok 5-3-2-es felállásában (ami tulajdonképpen 3-4-2-1) elképesztően összeszokott lehet majd a védelem, mert hárman is a Feyenoordból érkeznek majd: Bruno Martins Indi, Stefan de Vrij és Daryl Janmaat, mellettük pedig az Aston Villa-s Ron Vlaar és az ajaxos Daley Blind lesznek még a védelemben. Martins Indit Blind tolta középre a bal szélről, aki a szezon eleje óta a bayernes német Lahmhoz hasonlóan szélső védőből lett a középpálya esze az Ajaxban - most mégis visszatér tavalyi helyére. Vlaart leszámítva egyikük sincs még 25, és amilyen remekül játszanak, könnyen lehet, hogy nem sokáig maradnak Hollandiában. Martins Indi és Janmaat remek passzokkal indít, de mindannyian jól szerelnek, Blind pedig fejjel is nagyon jó.

Raphael Varane már nagy klubhoz került, sőt, kezdő is volt a BL-győztes Realban a lisszaboni döntőben, de José Mourinho és Carlo Ancelotti is jól dugta el a franciát az elmúlt években. A portugálnál tavaly csak 22 meccsen kezdett, sérülései miatt pedig idén mindössze 16-ot annál az Ancelottinál, aki amúgy sem nagyon bízik az ilyen fiatal (21 éves) védőkben, mégis meggyőzte annyira, hogy kérdés nélkül rábízza a BL-döntőt.

Fényes a franciák jövője, mert mellette Eliaquim Mangala, a Porto fiatalja is kivételes tehetség, őt a Chelsea-től kezdve a PSG-ig sok csapat figyeli, bár Didier Deschamps-ot még nem teljesen győzte meg, ő inkább a Varane-Sakho-Koscielny hármasból válogat. De a Hollandokat felkészülési meccsen például gól nélkül tartotta Varane-nal párban.

Középső védők közül a mexikói Diego Reyest lehet még kiemelni, akit hazájában a következő Rafael Marqueznek titulálnak, de még tanulhat is az egykori Barca-védőtől, aki mellett már oszlopos tagja a védelemnek. Frickson Erazo Ecuador csapatából kihagyhatatlan, és bár már nem fiatal, 26 évesen még jó pár év van benne, ha valaki elvinné a Flamengóból, ahova januárban került. Gyors és erős is, emellett pedig remekül olvassa a játékot, néha szinte előre látja, mi történik. José Giménez Uruguayban is úgy járt, mint csapatában, az Atlético Madridban - beragadt Diego Godin mögé, ám már az első számú cserének számít a védelem közepén, így ha Godin vagy Diego Lugano kidőlne, készen áll a bizonyításra. Főleg azok után, hogy az elmúlt egy évben többet szerepelt a válogatottban, mint az Atléticóban.

A belső védők, meg a hollandok 
Név Poszt Életkor Válogatott Klub
Bruno Martins Indi   hátvéd, közép, bal   22   Hollandia   Feyenoord  
Stefan de Vrij   hátvéd, közép   22   Hollandia   Feyenoord  
Daryl Janmaat   hátvéd, jobb   24   Hollandia   Feyenoord  
Daley Blind   hátvéd, bal   24   Hollandia   Ajax  
Raphael Varane   hátvéd, közép   21   Franciaország   Real Madrid  
Eliaquim Mangala   hátvéd, közép   23   Franciaország   Porto  
Diego Reyes   hátvéd, közép   21   Mexikó   Porto  
Frickson Erezo   hátvéd, közép   26   Ecuador   Flamengo  
José Giménez   hátvéd, közép   19   Uruguay   Atlético Madrid  

Schmelzer dortmundi cseréjében lát valamit Löw

De térjünk át a védelem két szélére. Nem véletlen, hogy a németeknél Joachim Löw a két dortmundi balbekkből végül nem Marcel Schmelzer, hanem Erik Durm mellett döntött, aki hatalmas lehetőséget kaphat a vb-n, hogy hosszú időre megszerezze azt a posztot, ami Philipp Lahm jobb oldalra kerülése óta bizonytalan.

Az angoloknál a védelem bal széle ugyan még Leighton Bainesé, de a Southampton tinije, Luke Shaw már komoly nyomást gyakorol rá, és amennyiben Roy Hodgson a szélről várja a támadásokat bármely csapat ellen, akkor utóbbi jóval hasznosabb lehet számára, még úgy is, ha csak 19 éves. Ottmar Hitzfeldnek szintén rendelkezésére áll egy remek balhátvéd, a nem túlzottan tradicionális svájci névvel bíró Ricardo Rodríguez, aki már 20 évesen kiszorította Reto Zieglert a pozíciójából, 21 évesen pedig már 20 válogatottságnál jár.

Az afrikai vonalat egy nigériai és egy elefántcsontparti védő képviseli. A jobbon Didier Drogba és Yaya Touré honfitársa, Serge Aurier robbanhat be a focivilágba - nem biztos, hogy azonnal világsztár válik a jobbhátvédből, de komoly hiba nélkül megoldja a feladatát, ráadásul már 17 évesen játszott a Lens-ban, bőven van tehát rutinja. Hasonlóan megbízható a nigériai Kenneth Omeruo, aki 20 évesen már majdnem 20-szor volt váltogatott - tagja volt az Afrika Kupa-győztes csapatnak is. Eredeti posztja szerint balbekk, de játszott már a védelem közepén (a vb-n is itt játszhat) és másik szélén is, sőt támadó középpályást is, idővel pedig talán oda is eljut, hogy számítson is rá a Chelsea, ne csak mindig kölcsönadják.

A szélső védők 
Név   Poszt   Életkor   Válogatott   Klub  
Erik Durm   hátvéd, bal   22   Németország   Dortmund  
Luke Shaw   hátvéd, bal   18   Anglia   Southampton  
Ricardo Rodríguez   hátvéd, bal   21   Svájc   Wolfsburg  
Serge Aurier   hátvéd, jobb   21   Elefántcsontpart   Toulouse  
Kenneth Omeruo   hátvéd, bal, közép   20   Nigéria   Middlesborough (Chelsea-től kölcsön) 

Pogba már most majdnem egy Yaya Touré-klón

A Juventus 188 centis francia középpályását már egyre kevesebbeknek kell bemutatni, de azért még nincs Touré szintjén sem ismertségben, sem játékban, finoman szólva sem. Védekezni és támadni egyaránt képes, és rendkívül gólveszélyes is távolról, bár még csak 21 éves. Ingyen hagyta ott a Manchester Unitedet 2012-ben, ha most vinné valaki, 45 millió euró is kevés lehet érte. Itt az ideje, hogy a 2013-as év felfedezettje (Tuttosport - Golden Boy) nemzetközi szinten is megmutassa, mire képes.

Középső középpályásból egy egész sor került fel egyébként a listánkra, kezdve az Atlético pontrúgás-specialistájától, a már spanyol bajnok Kokétól kezdve a PSG-ben egyre nagyobb szerephez jutó Marco Verrattin, és a Roma középpályájának vezérén, Miralem Pjanicson át az Everton csodagyerekéig, Ross Barkley-ig. Barkley egyszerre gyors és technikás, így mélyről indulva több módon is meg tudja verni az emberét, Koke pedig lejátszotta Thiago Alcantarát és Iscót is, teljes joggal lesz ott a vb-n, mint Xavi majdani utódja. Ők négyen tavaly már rengeteget szerepeltek csapataikban, de még nem igazi húzónevek, olyanok is vannak viszont, akikkel nem csak közelebbről, de távolabbról is most ismerkedünk majd.

Mateo Kovacic többnyire csere volt csak az Interben, a horvátoknál viszont már komolyabb szerephez juthat Luka Modric és Ivan Rakitic előtt a középpályán, és meg is érett erre. Hasonló helyzetben van csapattársa, az algériai Szafir Taider, még ő sem alapember az olasz csapatban, a válogatottban viszont megmutathatja magát - főleg a szabadrúgásaira lesz érdemes figyelni.

Granit Xhaka egy lépéssel már előrébb jár náluk, hiszen 21 évesen stabil kezdőnek számít a Borussia Mönchengladbachban, de a német futball a Bayern-Dortmund-Schalke-Leverkusen négyessel meg is szűnik, így nem sokat volt szem előtt a svájci - majd most a vb-n. A neve pedig tökéletesen illik hozzá, tényleg kőkemény a középpálya közepén.

Akik védekező középpályásokat szeretnének figyelni, azoknak a japán Jamagucsi Hotarut és a portugál William Carvalhót ajánljuk. Az ázsiai európai középcsapatokig könnyedén eljuthat, portugál társa viszont igazi klasszis lehet, remekül töri meg az ellenfél támadásait és még gólokat is tud szerezni.

A belső középpályások 
Név   Poszt   Életkor   Válogatott   Klub  
Paul Pogba   középső középpályás   21   Franciaország   Juventus  
Koke   középső középpályás   22   Spanyolország   Atlético Madrid  
Marco Verratti   középső középpályás   21   Olaszország   Paris Saint-Germain  
Miralem Pjanics   támadó középpályás   24   Bosznia-Hercegovina   AS Roma  
Ross Barkley   támadó középpályás   20   Anglia   Everton  
Mateo Kovacic   támadó középpályás   20   Horvátország   Internazionale  
Szafir Taider   támadó középpályás   22   Algéria   Internazionale  
Granit Xhaka   középső középpályás   21   Svájc   Borussia Mönchengladbach  
Jamagucsi Hotaru   védekező középpályás   23   Japán   Cerezo Osaka  
William Carvalho   védekező középpályás   22   Portugália   Porto 

Mindenki Cristiano Ronaldo posztján játszik

Persze ez túlzás, de sokkal több a jó bal szélső, mint aki a jobbon bevethető, és ezt mindjárt meg is mutatjuk, csak gyorsan szögezzük le, hogy a legjobb szélső (eredeti posztja szerint) a jobbról érkezik. Ő nem más, mint a Monacóban játszó James Rodríguez, aki 45 millió eurós vételára ellenére még nem nagyon ismert, hiszen klubcsapata nem játszhatott még európai sorozatban, de a vb után már nem marad ismeretlen. Nagyon gyors, erőszakos, rengeteg szabadrúgást harcol ki, amiket kivételesen jó technikával is vállal el, de fő fegyverei az elfutások, a hajszálpontos indítások és távoli lövései. A Monacóban főleg középen volt, de mindkét szélre kimozog. Sokan igazi dél-amerikai 10-est látják benne, ahol szintúgy tökéletesen tud játszani. Nevét spanyolosan Hamésznak ejtik hazájában és Franciaországban is.

Kolumbia a középpályásait nézve egyébként is más szinten van, mint a legtöbb másik válogatott: ott van a Fiorentina jolly jokere, Juan Cuadrado, aki balszélsőtől kezdve jobbhátvédig mindent játszott szinte, a válogatottban pedig Rodriguezzel folyamatosan tudják váltogatni a széleket, pazar kettőst alkotva - és akkor Juan Quinterót még nem is említettük, aki valószínűleg a 4-2-2-2-es felállásban nem kap majd sok lehetőséget az idei vb-n.

Szintén nagyon sokoldalú a belgák legújabb fiatal tehetsége, Adnan Januzaj, akinek egy hét alatt két bemutatkozása is volt a válogatottban. David Moyes a Manchester Unitedben legtöbbször a balon vetette be, ám mivel mesteri labdákkal hozza játékba társait, könnyen lehet, hogy irányítóként vár rá a legfényesebb jövő. Brazíliában vélhetően csak kiegészítő ember lesz a 19 éves a belgáknál, de már Marc Wilmots is benne látja a cserepadról beküldhető legfőbb veszélyforrást. Aztán ki tudja, mi lesz a vébén.

Julian Draxler a németeknél hasonlóan fiatal, viszont náluk - főleg Marco Reus kiválásával - már biztos a helye a kezdőcsapatban a Schalke szélsőjének. Remekül cselez, gólveszélyes, távolról is pontos, és a keresztlabdái is remekek. Az sem elhanyagolható, hogy vékony termete ellenére a levegőben is megállja a helyét.

Veszélyes kombinációt jelenhettek volna a jövőre nézve a szélen a német válogatottban Julian Greennel, ám a Bayern fiatalja végül az amerikai csapatot választotta. Náluk több esélye lesz a játékra, ezért is került listánkra - gyors, technikás, plusz lendületet hozhat Jürgen Klinsmann-nak, akivel két nyelven is tökéletesen megértik majd egymást. Greennek viszont azzal a teherrel is meg kell küzdenie, hogy folyamatosan Landon Donovan kihagyásával emlegetik együtt.

Még mindig a balszélsőknél vagyunk, amikor Antoine Griezmannt és Jefferson Monterót említjük. Előbbi lehet a legnagyobb nyertese Franck Ribery sérülésének, mert így lényegében kihagyhatatlan a francia csapatból - a legutóbbi két meccsükön három gólt lőtt, Jamaica ellen ráadásul csereként beállva duplázott. Sőt, a fáradó, a szezon végére kiégő Ribery helyett talán az ő sikeréhsége még jobban is jön majd.

Ha Ecuadorról van szó, alighanem mindenkinek a Manchester United szélvészgyors jobbszélsője, Antonio Valencia ugrik be, de ez a vb után megváltozhat. Jefferson Montero lényegében ugyanazt tudja, mint Valencia, csak azt a bal szélen. A 24 éves játékos a mexikói Morelia játékosa, de készen áll már az európai focira is.

A Southampton idei nyolcadik helye annyira kiemelkedő volt, hogy hét játékosukat is behívták a vb-re, hárman - mind angolok - pedig a mi listánkra is felkerültek. Adam Lallana nem a mai értelemben vett balszélső, mélyebben játszik, mint mondjuk Cristiano Ronaldo, de pont ez az előnye, hogy onnan indul. Egyaránt bevethető mindkét oldalon és a védekezésbe is sokat besegít remek labdaszerzéseivel, tökéletesen használja mindkét lábát, egyedül a Roy Hogdson által preferált sebessége nincs meg. Az eltökéltségét viszont jól példázza, hogy előrébb hozatta az esküvőjét, hogy ott lehessen a vb-n, az egy hetes, floridai kiruccanásnak tervezett legénybúcsúját pedig gondolkodás nélkül kihagyta.

A jobbszélen ketten, az iráni Askan Dedzsagah és a ghánai Christian Atsu említhető a tehetségek között. Előbbi Németországban nevelkedett, ahol remek alapokat kapott, mégis csak 2012-ben került be a válogatottba, ahol a Fulhamnél kapott kevés játék (és sérülései) miatt nehezen lett alapember. Nagyon jól tör be a tizenhatoson belülre, a bemutatkozó meccsén egyből két gólt is lőtt, ő adhat reményt Iránnak.

Mint annyi fiatal tehetség, a ghánai Christian Atsu is a Chelsea játékosa, csak éppen kölcsönben játszik valahol máshol - esetében ez a holland Vitesse. Klasszikus afrikai szélső: bivalyerős, nagyon gyors és elképesztő teherbírású, Brazíliában pedig azt is megmutatja, hogy nem annyiból áll a játéka, hogy lefut a szélen mindenkit.

A szélsők 
Név   Poszt   Életkor   Válogatott   Klub  
James Rodríguez   jobbszélső   22   Kolumbia   AS Monaco  
Juan Cuadrado   balszélső   26   Kolumbia   Fiorentina  
Adnan Januzaj   balszélső   19   Belgium   Manchester United  
Julian Draxler   balszélső   20   Németország   Schalke 04  
Julian Green   balszélső   19   Egyesült Államok   Bayern München  
Antoine Griezmann   balszélső   23   Franciaország   Real Sociedad  
Jefferson Montero   balszélső   24   Ecuador   Morelia  
Adam Lallana   balszélső   26   Anglia   Southampton  
Askan Dedzsagah jobbszélső 27 Irán Fulham
Christian Atsu   jobbszélső   22   Ghána   Vitesse (Chelsea-től kölcsön)  

Messze már a céklagyáros idők

Rickie Lambertet még a Southampton-légióhoz soroljuk, bár azóta már lecsapott rá a Liverpool, ahol tökéletes kiegészítő-csatár lesz, - ha nem igazol el -, Luis Suarez és Raheem Sterling mellett. Lambert a lista igazi kakukktojása, hiszen már 32 éves, későn robbant be az angol futballba - miután nem kellett 15 évesen a Liverpoolnak, 18 évesen már a céklakonzerveket előállító üzemben dolgozott, ám azóta, ha késve is, csúcsra ért. Jelenleg 6 válogatott meccsen 3 gólja van, ha esetleg egy meccset az ő találata dönt el, szupersztár lesz belőle Angliában.

Kakitani Joicsiro lehet a legfrissebb japán felfedezett - bár sokoldalú játékos, alighanem csatárként használják majd. Odahaza valóságos sztár, ami persze nagyban múlik azon is, hogy egyelőre nem igazolt el a Cerezo Osakából, de ha a vb-n összehoz 1-2, netán több gólt, aligha marad visszautasíthatatlan ajánlat nélkül.

A másik délkelet-ázsiai válogatott sztárja Európában már nem teljesen ismeretlen, hiszen Szon Hung Min a Leverkusen fontos támadója. Egyaránt bevethető csatár, második csatár és támadó középpályás poszton, és amellett, hogy gólerős, még látványosak is a találatai. A koreaihoz hasonló helyzetben van az olasz Ciro Immobile is: nem teljesen ismeretlen, de az igazi áttörés még nem volt meg. Persze az sokat segíthet neki, hogy már aláírt a Dortmundhoz, ahol fontos szerep várhat rá a következő szezonban - mindenképp fontosabb, mint az olaszoknál a vb-n, hacsak Mario Balotelli nem lesz formán kívül. Algériának mindig is a csatárok kinevelésével volt gondja, de ez Iszlam Szlimani feltűnésével egy ideig rendeződhet. Első 19 válogatott-meccsén 10 gólt szerzett.

Meglehetősen későn ért be Jackson Martinez is, bár nem annyira, mint Rickie Lambert. A 27 éves csatár csak 2012-ben került Európába, jelenleg a Portóban játszik (ahogy szinte minden kolumbiai), ahol remek mutatója volt idén: 30 bajnokin 20 gólt lőtt, és mivel Radamel Falcao nem lesz ott a vb-n, megnyílt az út előtte (illetve Carlos Bacca és Teofilo Gutierrez előtt), hogy megmutassák, Kolumbiának nem csak egy csatára van.

Csatárok
Név   Poszt   Életkor   Válogatott   Klub  
Rickie Lambert   csatár   32   Anglia   Southampton (már Liverpool)  
Kakitani Joicsiro   csatár   24   Japán   Cerezo Osaka  
Szon Hung Min   csatár   21   Dél-Korea   Leverkusen  
Ciro Immobile   csatár   24   Olaszország   Torino (már Dortmund)  
Jackson Martínez   csatár   27   Kolumbia   Porto 

Beköszönt az ifjú sztárok kora

Romelu Lukaku előtt hatalmas lehetőség ez a vb arra, hogy már 21 évesen szupersztár legyen, és ehhez ráadásul minden adott. Belgiumnak nincs rajta kívül igazi csatára, ráadásul bombaformában is van a támadó: a legutóbbi három felkészülési meccsükön 4 gólt lőtt, bár Tunézia ellen nem talált be. Tulajdonképpen a Chelsea játékosa (ő is), az előző szezonban viszont az Evertonban kezdte meg az emelkedést, és lehet, hogy Diego Costa érkezésével újra nem lesz hely a londoniaknál a néha Didier Drogbához hasonlított támadónak. 191 centi, 94 kiló 21 évesen, ennyit még jegyezzünk meg.

Hasonló feltöréshez Raheem Sterlingnek nem kellett kölcsönbe mennie, sőt, ő úgy tört előre a másik liverpooli csapatnál, hogy a pokolian jó formában játszó Luis Suarez mellett kellett érvényesülnie. Szerencsére megférnek együtt, mert a csak 19 éves Sterling nem igazi befejezőcsatár, inkább középpályás és ék közötti futballista, aki a szélre is ki tud húzódni.

Svájcnak nagyon kellett egy jó csatár, miután a selejtezőkön egy védőtől érkezett a legtöbb góljuk, Josip Drmic pedig készen áll a feladatra, hogy helyrehozza az egyensúlyt. Nem mindig érzi a leshatárt, ami baj lehet, azt viszont, hogy fejjel nem annyira jó, a hatalmas svájci védők ellensúlyozzák a pontrúgásoknál.

Costa Rica csapatából Joel Campbell tűnhet ki fantasztikus sebességével. A csatár az előző szezonban Kosztasz Mitroglu és Javier Saviola mögött a harmadik legeredményesebb volt az Olyimpiakoszban, ám ha jól szerepel a vb-n, lehet, többet már nem adja kölcsön az Arsenal. Majeed Warisé az idei vb egyik legérdekesebb sztorija: 19 éves koráig amatőr csapatokban játszott csak, svéd- és oroszországi kitérőkkel került a francia Valenciennes-hez kölcsönbe, ahol 15 meccsen 9 gólt lőtt. Asamoah Gyan mellett a legfontosabb csatára lesz Ghánának.

Csatárok 
Név   Poszt   Életkor   Válogatott   Klub  
Romelu Lukaku   csatár   21   Belgium   Everton (Chelsea-től kölcsön)  
Raheem Sterling   csatár   19   Anglia   Liverpool  
Josip Drmic   csatár   21   Svájc   Nürnberg (már Leverkusen)  
Joel Campbell   csatár   21   Costa Rica   Olympiakosz (Arsenaltól kölcsön)  
Majeed Waris   csatár   22   Ghána   Valenciennes (Szpartak Moszkvától kölcsön) 


Akikből nagy csillag lehet

Táblázatainkban összesen majdnem 40 név szerepel, egyértelmű, hogy ennyien nem fognak befutni és világhírnévre szert tenni, ezért megjelöltünk egy kezdőcsapatot 11 emberrel, akik tényleg sokra vihetik, és hetek-hónapok múlva híres futballistaként tekinhetünk rájuk. A kapusoknál bármi lehet, ezért Ochoa és Ospina is védhet álomtizenegyünkben, ami előttük van, az a lényegesebb, éspedig:

Ochoa/Ospina - Durm, Varane, Mangala, Shaw - Cuadrado, Barkley, Koke, Draxler - Sterling James Rodriguez. Cserék: Lukaku, Januzaj, Verratti.