Nándor
7 °C
23 °C

Elment Blatter, és most örülni kéne?

000 Par8186696
2015.06.03. 00:57 Módosítva: 2015-06-03 08:35:59
A FIFA problémái nem oldódtak meg, komoly reformok, átalakítások kellenek. Mi állt a lemondás hátterében, és mivel töltheti a leköszönő FIFA-elnök hátralévő hónapjait? Már most több jelölt is felmerült. Viharos évek jöhetnek a világfutballban.

Négy napig tartott Sepp Blatter ötödik elnöksége a FIFA élén. Az 1998 óta irányító svájcit pénteken még közel kétharmados többséggel választotta újra a nemzetközi futballszövetség kongresszusa, aztán kedden teljesen váratlanul bejelentette a lemondását a szervezet zürichi központjában.

Abban a központban, ahol szombat délelőtt még több száz újságírónak magyarázta, hogy nem kell aggódnia, hogy letartóztatják, mert nem érintett a botrányokban, és hogy erős FIFA-t ad majd át négy év múlva, amikor lejár a mandátuma.

A keddre összehívott sajtótájékoztató már annyira váratlanul ért mindenkit, hogy a 79 éves Blatter majdnem üres sorok előtt jelentette be, hogy bár újraválasztották, nem tölti ki elnökségét, mert nem támogatja a teljes futballvilág. Ezért csak addig marad vezető, amíg a kongresszus új elnököt nem választ.

De ne higgyük, hogy addig tétlen lesz. 

Miért döntött így?

A mai napig nem kommentálta hivatalosan semmilyen hatóság, hogy nyomozást indított volna az örök túlélő Sepp Blatter ellen, de sajtóértesülések szerint már erről is szó van. Bár a múlt szerdán kirobbant, több FIFA-vezetőt megbuktató botrány után az amerikai hatóságok hangsúlyozták, még közel sem zárták le a vizsgálatukat, és a svájciak is közölték, hogy a 2018-as orosz és 2022-es katari vb ügyében vizsgálódnak, de a svájci sportvezető eddig is minden balhét megúszott. Pedig közvetlenül alatta dolgozó embereket hurcoltak el bilincsben.

A New York Times szerintaz FBI már Blatter ellen is vizsgálatot folytat, név nélkül nyilatkozó tisztviselők részleteket is elárultak, ha ez igaz, szerepe lehetett a döntésben.Ha a hatóságok szembesítették azzal, hogy terhelő bizonyíték van ellene, nyilván nem akarta, hogy őt is egy autóba tuszkolva vigyék el a hatóságok. 

Miért mondanék le? Ha ezt tenném, azt jelentené, hogy beismerem: valami rosszat csináltam

– ezt az újraválasztása után nyilatkozta egy svájci tévének. 

Pénz, hatalom, bevételek

Hogy milyen mennyiségű pénzekkel dolgozott Blatter irányítása alatt a FIFA, az érzékelteti, hogy az elmúlt négy évben 5,7 milliárd dollár bevételük volt. A legtöbb pénz a világbajnokság tévés jogaiból folyt be. A bevételek révén tizenhárom százalékkal több pénzt oszthattak szét a 2014-es vb-n, mint a négy évvel korábbi tornán. Összességében 438 millió dollár profitot termelt a nemzetközi szövetség az elmúlt négy évben, közben a tartalékaik közel másfél milliárd dollárra nőttek. Erről mondta Blatter, hogy a FIFA már nem egy szervezet, hanem egy üzleti vállalkozás, ezzel a megnyilvánulásával viszont sokan nem értettek egyet. 

Az is valószínű, hogy Blatter a napokban szembesült igazán azzal, hogy élete legnehezebb négy éve következett volna, ha a helyén marad. Sok európai futballvezető – akik amúgy a 2018-as vb bojkottját is belengették – , azt jósolta már a pénteki újraválasztás után, hogy nem fogja kitölteni következő elnökségét. Lehet, hogy 79 évesen nem érezte úgy, készen áll ekkora ellenszélben irányítani, bármennyire is ragaszkodott a pozíciójához olyan sok éven át

Múlt csütörtökön Michel Platini, az UEFA-elnöke elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy Blattert megviselik a történtek, és azt mondta neki egy privát beszélgetésen

Már nem mondhatok le, túl késő

Blatter az utolsó pillanatig hitt abban, hogy megúszhatja, mostani beszéde alapján valószínűleg gondolni sem akart arra, milyen lehet az élet FIFA nélkül. Már a pénteki újraválasztása után is azt mondta a kongresszusnak, mennyire kedveli őket, mennyire kedveli a munkáját. 

A FIFA-elnök ezt az egész cirkuszt elkerülhette volna, ha el sem indul a múlt szerdán kirobbant botrány után, de akkor még hihetett abban, hogy a vihar most is elül. Platini szerint ha a letartóztatások a kongresszus előtt két-három héttel történnek, akkor Blatter nem indul újra, de ez már nem derül ki. Lement egy cirkusszal felérő kongresszus, ahol Blatter végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy majd vele újul meg a FIFA. 

Alaposan átgondoltam az elnökségemet és életem elmúlt negyven évét. Ezek az évek a FIFA-ról és erről a csodálatos sportról, a futballról szóltak. Mindennél többre értékelem a szervezetet, és a legjobbat akarom neki, ezért mondok le.

Ezekkel a gondolatokkal búcsúzott, és kezdte meg elnöksége utolsó hónapjait. Most ugyanis úgy néz ki a helyzet, hogy a végrehajtó bizottsággal együtt megpróbálnak minél hamarabb találni egy időpontot, amikorra össze lehet hívni újra a kongresszust, mert a következő jövő májusban lenne.

Ez legjobb esetben december lehet, ami azt jelenti, hogy Blatternek nagyjából fél éve van arra, hogy előkészítse a terepet egy olyan utódnak, akit ő is támogatni tud.

Elmegy, de így is erős 

És, hogy miért jelent sokat Blatter támogatása, mikor egy morálisan megbukott, lemondott elnökről van szó?

A mostani elnökválasztáson a 209 tagországból 133 szavazott rá. Afrika például kollektívan mögötte állt, mert kisebb fejlesztésekkel támogatta a fejlődő országokat, több vb-helyet kaptak, és soha nem felejtik el neki, hogy a 2010-es vb-t Afrikában rendezhették. Ázsia is támogatta. A Blatter-tábor erős, és ugyanúgy eldöntheti a következő szavazást.

Ne legyen kétségünk, az 1998 óta irányító FIFA-elnök a hátralévő időben be is veti majd megmaradt tekintélyét. 

Éppen ezért nagy kérdés, hogy mennyire jelent megtisztulást Blatter távozása, hiszen már az amerikai hatóságok is egy velejéig rohadt szervezetként írták le a FIFA-t, ahol a csalásnak és a korrupciónak kultúrája van.

Ahhoz, hogy ki lehessen söpörni a szemetet a FIFA-ból, komoly reformokra és átalakításra van szükség, és valahogy meg kell szabadulni a Blatterhez köthető emberektől.

Az átalakítások levezénylésére a FIFA elnöke a független audit bizottságát vezető Domenico Scalát kérte fel, aki fundamentális változásokat ígért. A végrehajtó bizottság több tagja is botrányba keveredett már, ezért Blatter és Scala is elmondta a keddi esti sajtótájékoztatón, a bizottság méretén és megválasztásának módján változtatni kell. Erre lehet az megoldás, hogy közvetlenül a kongresszus választja meg a tagjait. Scala szerint a FIFA egyik legnagyobb problémája problémája a végrehajtó bizottság, ezért is kell kitalálni, mihez kezdjenek vele.

Platini, al-Husszein: jöhetnek a jelöltek

Egy név merült fel szinte rögtön: az UEFA-t irányító Michel Platini, akit korábban is emlegettek, mint Sepp Blatter kihívóját. Platini a múlt héten elmondta, baráti viszonyt ápolnak Sepp Blatterrel, ezért is kérte tőle, hogy mondjon le, mert jelenléte káros a FIFA-nak. 

Platini már tavaly nyáron kijelentette, hogy nem akar Blatter ellen indulni, de inkább azért, mert az UEFA-ban elvégzendő feladatokra akar koncentrálni. Most viszont minden megváltozott.

Platini a FIFA-elnök keddi lemondását úgy kommentálta, hogy bátor, helyes döntés volt. Kérdés azonban, hogy például az afrikai országok mennyire tudnának támogatni egy európai jelöltet, a múlt heti FIFA-kongresszuson többször lehetett érezni, hogy fújnak az európaiakra, amiért megpróbálják megbuktatni Blattert. Olyan dolgokra hivatkoztak, melyeket az európaiak úgy sem érthetnek. Például a Blatter ellen induló európai jelöltek nem nagyon akartak megígérni olyan fejlesztéseket, melyekkel Blatter már jó ideje garantálta népszerűségét Afrikában. Platini amúgy nyíltan támogatta a 2022-es katari vb-pályázatot, az esélyeit ez is befolyásolhatja, ha elindul. 

A szerdán kirobbant botrány előtt Jeffrey Webbet is Blatter lehetséges utódjaként emlegették. CONCACAF-vezetőként és FIFA-elnökként az esélye is megvolt, amíg le nem tartóztatták. Egy megújulást akaró FIFA élén elég nehéz elképzelni, bár az elmúlt évtizedek miatt ennél a szervezetnél már sosem lehet tudni. 

A pénteki elnökválasztáson hetvenhárom szavazatot kapott a Blatter ellen indult jordán herceg, Ali bin al-Husszein. Ő a CNN-nek nyilatkozott kedd estre, és nem akarta kizárni, hogy ismét elindul, azt mondta, ha szükség van rá, akkor rendelkezésre áll. És megemlített egy olyan témát, ami szintén komolyan befolyásolhatja a következő elnökválasztást: a 2022-es katari világbajnokság, melyet a véleménye szerint nem nagyon akart vizsgálni Sepp Blatter. Rengeteg vád hangzott el 2010 óta, hogy a katariak megvesztegették a pályázatról szavazó bizottság tagjait.

Ha a gyanúba keveredett 2018-as és 2022-es katari világbajnoki pályázatot is elkezdi vizsgálni egy új vezetés, akkor nagyon mozgalmas és komoly döntésekkel teli évek jönnek majd a futballvilágban. A katari világbajnokságot az építkezések miatt is nagy botrányok övezték, mivel az embertelen állapotok miatt már több mint ezer vendégmunkás halt meg. 

A korábbi francia futballista, David Ginola is Blatter kihívója volt egy darabig, aztán visszalépett. A csapata a történtek után ismét bejelentette, hogy pályázhat az elnökségre. Jerome Champagne is elindulhat még, ez a következő hónapokban majd kiderül. 

A feladatok

A váltást felügyelő Domenico Scala kijelentette, hogy az egyik legfontosabb cél, hogy visszanyerjék a közvélemény támogatását, és megszabaduljanak azoktól, akik meggazdagodtak a szervezetből. Mert a FIFA elmúlt Joao Havelange és Sepp Blatter irányítása alatt is egymást érték a botrányok. Az emberek szemében a FIFA a korrupcióval vált egyenlővé.

Ezért nem lesz könnyű kimosni a FIFA-t a korrupciós mocsokból, bár ebben a nyomozó amerikai és svájci hatóságok is segíthetnek, de évek kellenek majd. A nyilvánosság támogatásához visszanyeréséhez még több idő. Vagy legalábbis egy hiteles, átláthatóságra törekvő elnökre van szükség, ezért is múlik minden azon, a következő hónapokban milyen jelöltekkel sikerül előállni. 

Hamar el kell dönteni, hogy mi legyen a katari világbajnoksággal.  A stadionok épülnek, a munkálatokban már több mint ezer ember halt meg. Szinte biztos, hogy nyilvánosságra hozzák majd Garcia-jelentést, ami a katari és az orosz pályázatot vizsgálta, és a FIFA legszívesebben titokban tartotta volna. De még ha nem is veszik el a tornát az arab országtól, szigorúbban ellenőrizhetik a munkálatokat. 

A szponzorok közül a Coca Cola már kedd este üdvözölte Blatter döntését, és a világ futballvezetői is arról beszélnek, jó döntést született. De ahogy a kedden lemondó elnök is mondta, a FIFA megpróbáltatásai még nem értek véget. Közel negyven évnyi korrupció után nehéz optimistának lenni, hogy teljes megtisztulás jöhet, pláne, ha egy Blatterhez köthető elnököt választanak meg következőnek.