Huba
17 °C
33 °C

Felcsútnál is kisebb, elsőosztályú futballcsapata van

2015.06.09. 22:38

Óriási ünnep volt a hétvégén a lengyelországi Krakkótól 80 kilométerre fekvő Nieciecza községben. A mindössze 750 fős falu futballcsapata a második lett a lengyel másodosztályban, így feljutott, és jövőre Lovrencsics Gergőék ellen is játszhat majd bajnokit.

Ahogy a modern futballban lenni szokott, ez a siker nem jöhetett volna össze jelentős támogatás nélkül. Ezt pedig a faluban élő, építőipari vállalkozóként milliomos Krzysztof Witkowski szponzorálásával jött létre.

A csapat az utolsó kilenc fordulóban biztosította be a feljutást, amikor az első helyen végző Zaglebie Lubin elleni döntetlent leszámítva, összes ellenfelét legyőzte. Az utolsó hazai meccsre a környező falvakból is érkeztek drukkerek, telt ház, 2264 néző volt a Stadion Bruk-Betben.

A keretben több egykori első osztályú lengyel focista mellett két, volt szlovák U21-es válogatott, Dalibor Pleva és Peter Maslo is szerepel. Az Estraklasa szabályai szerint most minimum 4500 főre kell bővíteni a stadiont, világítással is el kell látni. Addig pedig Krakkóban szurkolhatnak a Nieciecza-drukkerek, a klubelnök feleségével, Danuta Witkoswkával.

A klubot 1922-ben alapították, de nemcsak hazájukban, hanem egész Európában példa nélkülit alkottak. Ilyen kis lélekszámú település csapata még nem szerepelt az ismertebb futballbajnokságok élvonalában.