Ilona
16 °C
33 °C

Segélyekből is lopott a korábbi FIFA-alelnök

2015.06.09. 17:58

A FIFA-botrány miatt a BBC-nek megmutattak néhány dokumentumot az ügyben nyomozó amerikai hatóságok, és a lap szerint a dokumentumok azt bizonyítják, a letartóztatott korábbi FIFA-alelnök, Jack Warner a haiti földrengésre érkezett segélyekből is lopott saját használtra.

A pénzt még a FIFA és a koreai futballszövetség ajánlotta fel Haitinek, a 750 ezer dollárt viszont Warner saját bankszámlájára irányította a vádak szerint. A futballvezető a pénzt fel is használta személyes célokra, sosem jutott el a rászorultakhoz. 

Warner az egyik közőponti figurája a május végén kirobbant botránynak, FIFA-alelnöksége mellett a CONCACAF vezetője is volt. Korábbi információk szerint a dél-afrikai szövetség 10 millió dollárt küldött a CONCACAF-nak, hogy az ottani afrikai diaszpórát támogassa, és a pénz kezelésével Wartnert bizták meg. Állítólag annak a pénznek egy részét is saját célokra fordította Warner. 

Eddig az összes ellene felhozott vádat tagadta, közben az amerikai hatóságok a kiadatására várnak. A botrány kirobbanása után újraválasztották Sepp Blattert a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott, mert azt mondta, nem támogatja a teljes futballvilág.