Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

9 Loki-, 0 Fradi-gól az Európa Ligában

2015.07.23. 20:25
A sok pénzért megerősített Ferencvárosnak esélye sem volt a saját nevelésű futballistákra támaszkodó bosnyák Zeljeznicar ellen. A Debrecen szépített a kupacsapatok mérlegén, azonban nem a megroggyant Skonto Riga ellen, hanem egy hét múlva, a Rosenborggal szemben derül ki a csapat ereje. A 9 lőtt gól ettől még elismerésre méltó, európai visszhangot keltő eredmény.

Az Európa Liga második fordulójában két magyar csapat is pályára lépett csütörtökön.

A Debrecen volt kedvezőbb pozícióban, és az idegenbeli 2-2-es döntetlen után hazai pályán igen meggyőző teljesítménnyel 9-2-re verte meg a lett Skonto Rigát.

A lettek olykor érthetetlenül, lagymatagon mozogtak, amire még az sem jelenthetett magyarázatot, hogy az első negyedórában már kétgólos hátrányban voltak. Lényegében már akkor feladták.

Tisza egyébként szép gólt lőtt ballal 22 méterről a bal felsőbe. A következő találatnál a középen jól érkező Balogh szépen vette át maga elé a labdát, majd nyolc méterről a léc alá bombázott. Sidibe duplázott, aztán Tisza még a félidő vége előtt belőtte az ötödiket.

A második félidő így csupán formalitás lett, miután bent volt a nyolcadik, kissé feléledt a vendégcsapat, összekapart két gólt, az utolsót azonban Castillion érte el, aki idegenben is góllal szállt be a játékba, és ezúttal is.

A Debrecennek egy hét múlva lényegesen nehezebb feladata lesz, mert a norvég Rosenborg az ellenfél. Az még csak a harmadik forduló lesz, ha a norvégokon átjutna, utána jöhet a meccs a csoportkörért. 

A Ferencváros a múlt héten az utolsó pillanatban kikapott a bosnyák Zeljeznicartól, így magának tette nehézzé a visszavágót. Nyilvánvaló volt, ha az első helyzetét belövi a Fradi Szarajevóban, akkor lehet esélye, mert kinyílik a meccs, hiszen eltűnt a hazaiak előnye.

Hajnal 10 méterre a kaputól tiszta helyzetben át is vette a labdát a tizedik percben, de a hozzá legközelebb álló védőt találta el.

A másik oldalon a bosnyákok büntettek, Somalia nem támadta meg kellő eréllyel a labdát felhozó és azzal felgyorsító Hadziahmetovicot, ő meglátta, hogy a két középső védő rosszul helyezkedik, Kokot így könnyedén belépett és befutott közéjük, és az az ötös sarka közeléből ballal a hosszú sarokba lőtt, a kapufa segítette be a labdáját.

Nemsokára Dibusz hozta a szívbajt a drukkerekre, mert megbotlott az ötösön, de aztán a csatár elől még gyorsan felszedte a labdát.

A német szakvezetőt, Thomas Dollt felbosszantotta Varga Roland játéka, ezért öt perccel a félidő vége előtt lekapta a pályáról.

Felrázni azonban nem sikerült a csapatát, a második félidőben sem volt több veszély a Fradiban, így ahogy tavaly a Rijekával szemben, ezúttal is rúgott gól nélkül, vergődve esett ki az FTC. Igaz, Gera szabadrúgása bemehetett volna, mert szépen megrúgta, de a felső kapufán csattant a labda a 75. percben.

A meccs végén pedig, ahogy Budapesten, ismét kihagyott a zöld-fehérek védelme, ezt pedig Delmic büntette meg. (2-0)

Ez a meccs sok mindenre felhívta a figyelmet. Az egyik legfontosabb, hogy Mateos pótlása nem igazán sikerült a védelemben. Az ő jelenléte, és összeszokottsága a többiekkel talán megakadályozhatta volna az első gólt.

Böde körülményessége, lassúsága szembetűnő volt – erőfeszítés nélkül szerelték -, ahogy Radó súlytalansága is. Inkább csak szabálytalanságával tűnt ki a mezőnyből. A frissen igazolt szlovák Sesták még nincs formában, ez is látszott.

Nyolc szögletet lőtt a Fradi, többnyire a legkisebb veszély nélkül. Pedig csak egy bosnyák csapat volt az ellenfél, és a Fradinál már a csoportkörről álmodoztak.

Most látszik igazán, mennyire fontos egy jó védelem, és mennyire jó érzékkel rakta össze napok alatt Dárdai a válogatottnál. Dollnak erre sokkal több ideje volt és van, de nem sikerült megoldania.

Debreceni VSC-Skonto (lett) 9-2 (5-0)  

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 8532 néző, v.: Vitalij Meskov (orosz)
    gólszerzők: Tisza (7., 45.), Balogh N. (12.), Sidibe (29., 31.), Brkovic (51.), Szakály P. (54., 11-esből), Bódi (58.), Castillion (70.), illetve Gutkovskis (59.), Rode (65.)
    piros lap: Kovalovs (80.)
    sárga lap: Varga J. (38.), illetve Kovalovs (27., 80.), Indrans (57.), Timofejevs (72.)
    Továbbjutott: a Debreceni VSC 11-4-es összesítéssel.
    Debreceni VSC:  Verpecz - Jovanovic, Brkovic, Mészáros, Korhut - Bódi (Horváth Zs., 62.), Varga J. (Zsidai, a szünetben), Szakály P. - Tisza, Balogh N. (Castillion, 56.), Sidibe
    Skonto:  Pavlovs - Timofejevs, Rode, Sorokins - Jermolajevs, Murillo (Indrans, 54.), Kovalovs, Kozlovs, Visnakovs (Berenfelds, a szünetben) - Gutkovskis, Karasausks (Lukanyuk, 61.)

Zeljeznicar (bosnyák)-Ferencváros 2-0 (1-0)
  Asim Ferhatović Hase Stadion, 10000 néző, v.: Orel Grinfeld (izraeli)
    gólszerző: Kokot (23.), Djelmic (91.)
    sárga lap: Hadziahmetovic (38.), illetve Radó (49.), Gera (84.)
    Továbbjutott: a Zeljeznicar kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

    Zeljeznicar:  Antolovic - Memija, Bogdanovic, Kosoric, Kvesic - Djelmic, Blagojevic, D. Sadikovic (Beganovic, 72.), Hadziahmetovic (E. Sadikovic, 57.), Kokot (Stokic, 86.) - Bajic

    Ferencváros:  Dibusz - Dilaver, Nalepa, Gyömbér, Leandro - Varga R. (Radó 41.), Hajnal (Sesták, a szünetben), Somália, Gera, Lamah - Böde (Busai, 58.)