Salamon
7 °C
14 °C

Orbán: Felcsút futószalagon ontja a tehetségeket

2015.07.24. 14:59

Futballban gazdag interjút adott Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Akadémia honlapjának a Videoton történelmi sikere kapcsán. A rövidke beszélgetésből a következőket tudtuk meg:

  • A walesi The New Saints kiejtése után az egész éjszakás ünneplés helyett inkább Erdélybe utazott.
  • A továbbjutás valójában a Puskás Akadémia legnagyobb sikere, hiszen ontják a tehetségeket, mint például a walesiek ellen két gólt szerző Gyurcsó Ádám.
  • Klisének tartja, hogy egy győzelem lehet igazságos vagy megérdemelt, de azt életigazságként fogalmazza meg, hogy csak azok a nemzetek sikeresek, amelyek megértik, akkor kell felül lenni, amikor lefújják a meccset.
     
  • A Puskás Akadémiánál nincs játékosuralom, ott első a klub, második a csapat, harmadik a játékos, ezért került Kleinheisler László az NB III. kispadjára.
  • Az idei szezont vereséggel kezdő felcsúti csapat egyedülálló teremtménye a magyar futballtörténelemnek, mert ők egy akadémia klubja, és egy utánpótlás profi csapata. Viszont a 12 csapatosra szűkült NB I.-ben már nem tudnak megélni az "eddigi kedves, kisfiús mosolygással".
  • Rengeteg mindennek örül, a Puskás Akadmémia stábjától kezdve az U20-as és a felnőtt válogatottnak játékáig bezárólag.
  • És Európa legjobb futballakadémiája szeretnének lenni.

Az a bizonyos egyedülálló teremtmény

Az első forduló vereségét részben azzal magyarázni, hogy utánpótlás akadémia profi klubjaként működik a csapat, nehezen érthető. Hogy miért? Mert az MTK ellen 1-0-ra kikapó kezdőcsapatban csak két felcsúti akadémista, Nagy Zsolt és Sallai Roland voltak ott. Cserébe volt egy 29 éves kapus, két horvát és egy szerb, illetve hat játékos, akit más magyar csapattól igazoltak le.