Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

100 perces Liverpool-meccs Mignolet-hibával és drámai góllal

2015.12.13. 19:02

A vasárnap délutáni Liverpool-West Bromwich Albionon Bogdán Ádám most is csere volt, csapata pedig egy klassz akciógóllal ugyan megszerezte a vezetést, de tíz percig sem tartott az előny, miután a kapus Simon Mignolet szörnyen aláfutott egy szögletnek. Nem tudta kiütni a labdát, és a lecsorgót Chris Dawson közelről bevágta. 

Megvolt az egyenlítés a WBA-nak, de a mostanában többször hibázó belga kapus nem sokkal később majdnem ajándékozott nekik egy gólt: neueresen kiszaladt a szélre, hogy megmentsen egy labdát, de az átvétel nem volt a legjobb, kicsit messze pattant tőle. Az volt a szerencséje, hogy az őt támadó játékos arra számított, hogy elbikázza a labdát, úgyhogy felugrott. Mignolet végül csak eltolta, majd még épp időben kirúgta. 

A WBA a szünet előtt szerzett egy gólt, ám ezt les miatt nem adták meg. A második félidő első tizenöt percét szinte végigtámadta a Liverpool, hiába, mert gólt szerezni nem sikerült, sőt. A 73. percben a vendégek megint egy szöglet után voltak eredményesek, Mignolet ebben nem volt benne. A West Brom vezetett, ráadásul pár perccel később a Liverpool elvesztette Lovrent is egy súlyosnak tűnő térdsérülés miatt, percekig állt a játék, amíg ápolták. 

A Pool a végén már körbelőtte a WBA kapuját, aztán a sérülés miatt jött még nyolc perc hosszabbítás, ezelatt megállás nélkül mentek előre. A 96. percben végül csak sikerült begyötörni az egyenlítést, Origi lövése megpattant az egyik védőn, és a labda kapuba vágódott. A gól miatt még rátett egy kicsit a játékvezető, és végül a 100. percben fújta le a meccset. 

Premier League, 16. forduló:

Aston Villa-Arsenal 0-2

FC Liverpool-West Bromwich Albion 2-2

Tottenham Hotspur-Newcastle United 1-2