Huba
17 °C
33 °C

Szalai átigazolása célegyenesbe ért

2015.12.31. 12:25 Módosítva: 2015-12-31 18:16:37

Úgy tűnik, már csak formaságok vannak hátra a Hoffenheimből menekülő Szalai Ádám új csapatával való megegyezésig. A Kicker szerint a Hannover96 ügyvezetője, Martin Bader azt mondta, célegyenesben vannak a magyar válogatott támadó megszerzésében.

Szalai cáfolja a magyar csapatokat

Szalai Ádám csütörtök délután az alábbi poszott írta a Facebookra: Mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet!!!! Az utolsó perceket azért még kihasználnám egy dologra:

A Hannoveren kívül egyetlen egy csapattal sem tárgyaltam a médiában elterjedt csodálatos hìrekkel ellentétben!Következő napok eldöntik hogyan alakul a sorsom! 

A Hoffenheimben az idén alig kapott lehetőséget Szalai, akinek a nyári Európa-bajnokságig olyan csapatot kellene találnia, amelyben folyamatos játéklehetőséget kap, és úgy tűnik, az edzőváltáson is átesett, jelenleg utolsó előtti Hannover ez a csapat lehet. Négy meccsen játszott, és csak egyszer volt kezdő, gólt még nem szerzett az idén.

Ha játéklehetőséget kap, akkor három magyar játékosa lehet a Bundesligának, hiszen a héten a Frankfurt leigazolta Huszti Szabolcsot, és a Hamburgban Stieber is játszhat olykor.  A Hoffenheim az utolsó.