Nándor
6 °C
22 °C

Elég nagy szám az idei BL-döntő

2015.06.05. 09:18

A Barcelona és a Juventus is megnyerte hazája futballbajnokságát, a kupadöntőben sem hibáztak, ezért visszanéztük, mikor érkezett Bajnokok Ligája döntőjébe a két csapat tökéletes mérleggel.

Nagyon nem is kellett visszamenni az időben, hiszen 2010-ben fordult elő legutóbb, amikor két kiváló formában lévő csapat döntött a legértékesebb kupáról.

Akkor az Inter megnyerte a bajnokságot és a kupát, a Bayern München szintén. A finálét aztán José Mourinho Intere nyerte Diego Milito duplájával, ez volt az a döntő, amikor a müncheniek legnagyobb sztárja, a francia Franck Ribery nem játszhatott.

Az összes többi triplázásnál a másik félnek nem jött össze a saját liga aranya és a kupagyőzelem. A Bayern 2013-ban triplázott, és mivel a Dortmund volt az ellenfél, eleve nem lehetett a másik döntős bajnok.

A Barcelona 2009-ben úgy verte a Manchester Unitedet, hogy a MU már hozta a Ligakupát és a bajnokságot, de az FA-kupa elődöntőjében az Evertonnal szemben alulmaradt. Vagyis két kupával érkezett, de nem a presztízsben többet jelentő kettővel.

1999-ben a Manchesternek sikerült a triplázás, örökre emlékezetes maradt az a BL-döntő, hiszen csak a 90. perc után sikerült fordítania a Bayernnel szemben.

Az akkori ellenfél, a Bayern München két hét múlva újabb kupadöntőt bukott el, a Werder Bremen büntetőkkel győzte le. Az 1-1-es állás már a félidőre kialakult, a hosszabbításban sem volt döntés, aztán Jens Todt kihagyta a második sorozatban, míg Effenberg az ötödik, Lothar Matthäus pedig a hatodikban, ezért a brémaiak örülhettek.

Amióta a sorozatot Bajnokok Ligájának hívták, több triplázó nem is volt, és ha azt gondoljuk, hogy előtte telis tele van a statisztikatár extrán sikeres klubokkal, akkor nagyot tévedünk, mert csak három klub volt, amely triplázni tudott.

1988-ban a PSV Eindhoven Guus Hiddinkkel, a nagy Ajaxnak 1972-ben jött össze, ráadásul Rotterdamban, a nagy rivális Feyenoord stadionjában verték 2-0-ra az Intert.

1967-ben pedig a Celticnek sikerült a triplázás, ők is az Intert verték egyébként, 2-1-re.

A korszakos Real (1956-60) mindig elcsúszott valamin a kupában vagy a bajnokságban, ezért egy szezonban háromszor nem ünnepelhetett. A korszakos Bayern München (1974-76) sem tudott kimagaslóan teljesíteni a kupában vagy a bajnokságban, valahol botlott.