Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

A Barcelona lendületét nem bírta a Juventus

GettyImages-476121330
2015.06.06. 23:01
Lionel Messi góljára nem volt szüksége a Barcelonának, hogy megnyerje az idei Bajnokok Ligája-döntőt. Rakitic gyors gólját még kiegyenlítette a Juventus, aztán jött Suarez, majd az utolsó pillanatban Neymar is. Tökéletes szezont zárt a márciusban felpörgő Barcelona.

A Barcelona négy, a Juventus 12 év után került be a Bajnokok Ligája döntőjébe. A katalánoknak volt nehezebb útjuk, hiszen három bajnokot (ManCity, PSG, Bayern) kellett, hogy kiüssenek, míg az olaszok az egyenes kieséses szakaszban lendültek bele, Gianluigi Buffon mondta is a meccs előtt, hogy a Dortmund kétszeri - nyolcaddöntőbeli - legyőzése után, kezdtek hinni abban, hogy sokáig eljuthatnak. A Monaco legyőzése persze nem volt akkora érdem, mint a címvédő Realé a folytatásban.

A másik spanyol sztárcsapat felülmúlása azonban sokkal komolyabb feladat volt, mert a Barcelona márciustól jelentős javuláson ment keresztül, fokozatosan helyükre kerültek a hiányzó mozaikok, és a csapat összképe, kisugárzása félelmetes lett.

Lionel Messi pazar formába lendült, és természetesen ennek a döntőnek is az volt az egyik fő kérdése, mennyire sikerül kikapcsolni az argentint a játékból.

Luis Menotti, a korábbi argentin kapitány azt nyilatkozta, ha Messi a szokott sebességét és irányítókészségét hozza, akkor olyan lesz az érzetünk, mintha még plusz három ember lenne ugyanolyan mezben egyszerre a pályán.

Négy percet sem kellett várni, egy csodás támadást indított a Barca tízese, a jobb oldalról keresztbe rúgta a labdát a bal oldalon előre húzódó Jordi Albának, ő a tizenhatoson belül Neymart játszotta meg, ő a berobbanó Iniestát, aki már lőhetett volna, de még továbbtette, mert Ivan Rakitic sokkal tisztább helyzetben volt. A horvát középpályás 8 méterről lőtt a kapuba. Pirlónak kellett volna fognia, de ő teljesen ellentétesen mozgott.

Iniesta az ötödik olyan futballista lehetett volna – Puskás, Czibor, Gerd Müller, Zidane mellett -, aki vb-döntőn és BL-döntőn is betalált, de volt szíve a jó helyzetnél a tökéletest keresni.

A gyors vezető gól után Neymar és Dani Alves tesztelte Buffont – utóbbi lövése volt a nagyobb, óriási bravúr kellett a hárításhoz -, de a világbajnok olasz a helyén volt.

A 20. percben vezetett egy olyan támadást a Juventust, amit az első perctől szeretett volna, Pogba lőtte élesen középre a labdát, de Mascherano a helyén volt, és szögletre mentett. Nemcsak abból a sarokrúgásból, az összes többiből sem volt veszélyes a Juve, pedig egy lecsorgó labda lehetett volna az esélye, illetve egy fejes.

Moratának volt még egy veszélyes lövése, de a félidő vége megint a Barcáról szólt, Suarez egy perc alatt kétszer lőtt a 16-oson belülről.

Az első félidőben Vidal és Pogba kapott sárgát, utóbbi Messit fegyelmezte, hátulról rúgta meg.

A fordulás után nyíltabban támadtak az olaszok, egy villámgyors kontra végén Suarezre jött ki a labda, Buffon pedig nagy bravúrral védett. Megint nem telt egy perc, és az uruguayi csatár ismételhetett, de most kaput sem talált.

Az 51. percben egy klasszikus futsalos, sokszori kényszerítős támadás végén Messi bombázott kapura, de tévedett vagy fél métert. 

Az 55. percben váratlanul egyenlített a Juventus, egy pazar támadást indított el egy zseniális sarkazással Marchisio a saját térfele közepéről, Lichtsteiner a védők mögé került, visszaadott labdáját Tevez maga elé engedte, ezzel azonnal ziccerbe került, ter Stegen óriási védett, de a kipattanó Morata elé került, aki hat méterről nem hibázott.

Az addig sem kis iramot növelték a csapatok, igazán élvezetes lett a játék, mert mindkét csapat el akarta dönteni a meccset. Iniesta passzai hajszállal voltak hosszabbak, mint amit Messi elért volna. Tevez és Pogba lövései pedig nem voltak kellően pontosak.

Ezekben a percekben (60-69) lehetett érezni, van erő az olaszokban.

Pogba gyanúsan tűnt el az ötösön belül, és amikor nagyjából még ezt reklamálták a torinóiak, akkor Messi a 69. percben megindult a saját térfelén, felgyorsított, ahogy a büntetőterületen belülre ért ballal lőtt, Buffon csak oldalra tolni tudta az éppen előtte megpattanó labdát, Suareznek pedig már nem volt nehéz dolga az üres kapuba lőni.

Neymar a 72. percben el is dönthette volna a meccset, de a kezére fejelte a labdát, onnan ment be a kapuba. Természetesen mindenre megesküdött, hogy a vállát érintette utoljára a labda, de elsőre is látszott, hogy nincs igaza, feleslegesen ünnepelt.

A 77. percben beállt Xavi Iniesta helyére, természetesen búcsúzásként meg is kapta a csapatkapitányi karszalagot. Hihetetlen tapsot kapott, mintha rögtön gólt lőtt volna.

A Juventus szögletei megteltek veszéllyel a folytatásban, igaz egyszer ter Stegen rossz kimozdulása és szerencsétlen öklözése is kellett, hogy a kapu felé menjen a labda.

A 82. percben jött az újabb katalán ziccer, Rakitic lövés helyett passzolt, Piqué nem tudta azonban leszorítani a labdát, így a kapu fölé bombázott.

Már csak három perc volt hátra, amikor Evra került helyzetbe, de nem tudott lőni. Marchisio viszont eltalálta a kaput, megint a katalánok német kapusának vetődésére volt szükség. Tevez lövésénél csak állva kellett maradnia, hogy lehúzza a labdát.

A Juventusban több erő már nem volt, és amikor az utolsó támadásra már mindenki felment, egy gyors ellentámadásnál már nem volt, aki védekezzen.

Neymar fejezte be az akciót, ezzel kialakította a 3-1-es végeredményt.

2009 után ismét tripláztak.

Juventus-Barcelona 1-3 (0-1)

Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra (Coman, 89.) – Marchisio, Pirlo, Pogba – Vidal (Pereyra, 79.) – Tévez, Morata (Llorente, 85.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Barcelona: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Rakitic (Mathieu, 91.), Busquets, Iniesta (Xavi, 78.) – Messi, Suárez (Pedro, 96.), Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique

Gólszerző: Morata (56.), ill. Rakitic (4.), Suárez (68.), Neymar (97.

Sárga lap: Suárez (69.), illetve Vidal (11.), Pogba (41.)

Nagyon boldogok vagyunk. – nyilatkozta Luis Enrique, a Barcelona edzője a meccs után. – Egy különleges játékosokból álló csoportot irányíthattam az idényben. Ők győztesek, harcosok, akik élvezik, amit nap mint nap csinálnak. Ez a meccsünk volt a 60. a szezonban és az ötvenediket nyertük meg. Nagyon nehéz év volt, és most nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik hittek bennem. Soha nem gondoltam volna, hogy triplázni tudunk, de mindig a legjobbat és legtöbbet akartuk kihozni, ezért dolgoztunk. A futballistáim megmutatták, hogy

a győzelmet sosem lehet megunni.

Paul Pogba, a Juventus középpályása így értékelt: „1-1 után hittünk benne, hogy meg tudjuk csinálni. Azt gondoltuk, megnyerhetjük a meccset. A második gól után a lelkesedésünk alább hagyott,

aztán a végén ránkszámoltak.