Péter, Pál
14 °C
30 °C

2015: Barca-korszak megújítva. De meddig?

2016.01.01. 15:53
Neymar felnőtt, rábukkantak egy klasszisra, a csapat csak érintette a csúcsformát ősszel, Messi a közelében se volt, két új játékosuk lesz januártól. Minek köszönhető a leírt klub visszatérése, és képes lehet-e 2016-ban is akkorát villantani, mint idén?

A tikitakának annyi, a Barca-korszaknak vége

– mondta a legtöbb szakértő és a Barca-drukkerek is, amikor 2013. májusában a Bayern München 7-0-ás összesítéssel (4-0 és 0-3) kiütötte a BL-ből a Barcelonát. Messi sérült volt, a visszavágón már nem is játszott, leírták őt is, a csapatot meg még inkább.

Ám két év elteltével a Barcelona újra a csúcson van, Messivel. (Aki december 30-án játszotta ötszázadik meccsét a klubnál.)

Az átépítés Tata Martino edzővel kezdődött 2013 nyarán, miután Tito Vilanova rákbetegsége miatt otthagyni kényszerült a kispadot. A szurkolók előtt többnyire ismeretlen argentin edző valószínűleg Sandro Rossell elnök agyszüleménye volt, és persze teljes félreértés.

Rossell 2014 januárjában a Neymar átigazolása körüli adóbalhéba bukott bele: a klub a transzferdíj felét, mintegy 45 millió eurót eltitkolhatott a hatóságok és a nyilvánosság elől. Ekkor vette át az elnökséget Josep Maria Bartomeu, az addigi alelnök, és elkezdte helyrehozni Rossell félrecsúszott döntéseit.

  1. A szezon végén elküldte Martinót
  2. Kinevezte utódjának Luis Enriquét
  3. Ugyanekkor megvette Luis Suarezt

Nagyvonalúan, de kemény kézzel döntött olyan helyzetben, amikor látszólag az állandóság is megfelelő döntésnek bizonyult volna, Martinóval ugyanis Spanyol Kupa-döntőt és bajnoki döntőt játszott a csapat. A kupában a - C. Ronaldo nélküli - Real Madridtól 2-1-re kapott ki, az Atletico Madrid elleni, bajnoki címről döntő meccset pedig győzelem helyett leikszelte, így az Atleti mögött második lett a ligában.

A Real Madridot tehát így is megelőzte, sőt, oda-vissza megverte bajnokin, 2-1-re otthon, 4-3-ra idegenben.

A Barcát folyamatosan figyelők viszont tudták, változtatni kell, és Bartomeu ennek megfelelően intézkedett, mindent remekül csinált. Luis Enrique kinevezése kockázatos volt, de mára kiderült, hogy maximálisan bejött. Az edző a Barcában lett világklasszis futballista, ott tanulta az edzői szakmát, Pep Guardiola mögött irányította a B csapatot is, így megfelelőnek tűnt a posztra. Nem volt viszont semmilyen eredménye, egy szezon után távozott a Romától, a Celta Vigóval a középmezőnyben végzett. Ezek után tette úgy helyre a Barcelonát, hogy 

triplázás, három trófea lett első szezonjának a vége: a Barca-éra közel sem ért a végére, folytatódott.

Ciclo Renovado - azaz "Megújított korszak", foglalta össze legtalálóbban a madridi újság, a Marca a Barcelona szezonját a júniusi Bajnokok Ligája-győzelem után.

Luis Enrique a Suarezzel bővített Neymar–Messi-támadókettőssel minden rekordot megdöntött a Barcelonával és a Barcánál 2015-ben.

  • az MSN - Messi-Suarez-Neymar - támadóhármas több gólt lőtt, mint minden futballklub Európában, köztük a Bayern München és a PSG, illetve ugyanannyit, mint a Real Madrid: Messi és Suarez 48-48, Neymar 41 találatot jegyez, 137-nél járnak ők hárman
  • a Barca több meccset nyert ebben az évben, mint korábban bármikor, 51 az új csúcs, 2012-ben tavasszal Guardiola, ősszel Vilanova összesen 49-et hozott össze
  • a csapat 180 gólt szerzett, a 2012-es rekord 175 volt

Maradt még 2015-re viszont megdöntendő csúcs, a Real Madrid 178 gólja 2014-ből. A Barca december 30-án ezt is átírta, miután négyet vágott a Betisnek.

Miben hozott újat Luis Enrique? 

A tikitakát nem törölte, hanem átprogramozta: a kispasszok ugyanúgy megvannak a Barcánál, mint Guardiola alatt, de ezeket kiegészítette hosszabb átadásokkal. A középpálya bátrábban nyúl ehhez a fegyverhez is, direktebb és gyorsabb lett a támadójáték.

Teljes mértékben az MSN-re bízta a góllövést, a három támadó szerzi a gólokat, a 137 gól a 180-nak kicsit több mint 76 százaléka.

 A középpályának így marad ereje és energiája a labdaszerzésre, illetve a védekezést segíteni. Az alábbi ábra még a Betis elleni meccs előtti.

Újat nem hozott, de legalább ilyen fontos, hogy ragaszkodott a folyamatos passzjátékhoz. "A Barcában nevelkedtem. 

Passzolni kell a labdát

- és ezt nem jelenlegi Barca-futballista mondta, hanem az a Thiago Alcantará, aki 2013-ban az exedzője után ment a Barcelonából Guardiola Bayernjébe.

Össze lehet hasonlítani a Barca futballját bármelyik európai topklubéval, a legfeltűnőbb különbség - kivétel a Bayernnel szemben -, hogy senki nem cselez feleslegesen. Nincs labdacipelés, csak az szólózik, aki tényleg tud, Neymar, Messi és alkalmanként Iniesta. Már Suarez is maximum egy lövőcselt vet be, a középpálya pedig csak akkor nyúl ehhez a lehetőséghez, ha rákényszerül.

Ez az egyik oka annak, hogy amikor Messi szeptember végén kidőlt két hónapra térdsérüléssel, a csapat ugyanúgy ment tovább. Nagyon kellett persze az is, hogy 

Neymar felnőjön a feladathoz, a kezébe tudja venni az irányítást a főnök távollétében. Szóló, gólpassz, gól, minden megy neki.

Busquets-faktor

Viszont még nála is fontosabb egy ember, akiről csak nagyon kevesen beszélnek, ám aki valószínűleg a legeslegfontosabb eleme a Barcelonának: Sergi Busquets. Luis Suarez játszotta a legtöbb percet 2015 őszén, de csak mert a bajnokságban, amint lehet, és úgy áll a meccs, legjobb középpályását azonnal lecseréli az edző. Volt, hogy többgólos vezetésnél így is kellett 20 perc, hogy újra felvegye a csapat a fonalat, miután lement, előfordult, hogy gólt is kaptak nélküle.

Luis Enrique nyilatkozta Messi kiesése idején, hogy kissé aggasztja, hogy Busquetst nem tudja pihentetni, már most túl sok perc van a lábában, és hol van még a tavasz. A volt Barca-kapus fiának játéka nem látványos, de kulcsfontosságú, támadásokat indító kulcspasszai és labdaszerzései vannak, nem beszélve azokról a kis testcselekről, amivel képes egy pillanat alatt emberfölényt teremteni a középpályán.

Ki az a Sergi Roberto?

Nagy erősítés volt a Barcának egy futballista, akit ugyan még Guardiola tett be a csapatba öt éve, de ennyi idő kellett, hogy rájöjjenek, mit tud: ő Sergi Roberto.

Nagyjából véletlenül alakult úgy, hogy újrafelfedezték. Elfogytak a jobbhátvédek, Dani Alves kidőlt a nyáron, Montoyát eladták, Douglas sosem volt a Barca-kezdő szintjén, ezért Luis Enrique odatette a 23 éves középső középpályást. És jobb volt, mint Alves.

Szeptemberben kellett beugrania, kiválóan játszott, megjött az önbizalma, így amikor visszakerült a helyére, ott is felnőtt a feladathoz. Jó pár asszisztot összehozott, ötöt, a legfontosabbat Madridban, a Real ellen, az első gólhoz. Azon a meccsen ráadásul jobbszélső volt, megfogta Marcelót is, ezzel kiiktatta a Real bal oldalát.

Mi van még ebben a csapatban?

Bármennyire is meghökkentő leírni, 

a Barca 2015 őszén csak úgy négy napig játszott topformában,

olyanban, amit hozott januártól júniusig egy nagyon rövid megszakítással. A Real Madrid 4-0-ás - 3-0-ig Messi nélküli - kiütése után a Romát 6-1-gyel küldték haza a BL-ben, ekkor tettek szert hatpontos előnyre a Real Madrid, és négyre az Atletico Madrid előtt a bajnokságban.

Utána viszont ezt a fórt alig két hét alatt sikerült elszórakozni: Valenciában, majd otthon a Deportivo ellen. Előbbi 1-1 lett egy olyan első félidő után, amikor 3-0-nak kellett volna lennie, utóbbin már 2-0-ra vezettek Messiék, ám leálltak.

A nagycsapatok, nagy emberek, úgy összességében, a zsenik általános tulajdonsága a könnyelműség: 

a Barcelona iszonyúan könnyelmű csapat, és emiatt tulajdonképpen képes megverni saját magát
.

Messi és két új ember

Főleg a védelem figyelt kevésbé, illetve a középpályás védekezés gyengült ezeken a meccseken, ami betudható Messi visszatérésének is: mintha a hiányában mindenki 110%-on koncentrált volna, nincs itt a legjobb ember, hatványozottan kell figyelni. Visszajött, itt van Messi, mi baj lehet, majd lövünk vele még egyet, gondolhatták, akár tudat alatt is Piquéék.

A Barca legjobb tizenegye: Claudio Bravo (kapus), Mascherano, Rakitic, Busquets, Piqué, Messi, Dani Alves, Neymar, Iniesta, Luis Suarez, Jordi Alba
A Barca legjobb tizenegye: Claudio Bravo (kapus), Mascherano, Rakitic, Busquets, Piqué, Messi, Dani Alves, Neymar, Iniesta, Luis Suarez, Jordi Alba

Természetesen, ha ő van, minden könnyebb, de ez a Messi még nem az a Messi, aki tavasszal a Barcát a három kupára vezette . Hiába lőtt 7 gólt a 7 meccsen, amin kezdett visszatérése után - csak Valenciában nem talált be -, fizikai állapotán még jócskán meglátszik a két hónap kihagyás. Két hónapot nem játszott, így újabb két hónap után, január közepére kellene rendesen belelendülnie újra.

Messi visszanyerésén kívül lesz két új futballistája is a Barcának január 1-től. Mivel a klub a januári és a nyári átigazolási szezonban megszerzett futballistáit csak 2016 első napján regisztráltathatja a keretébe, azaz nagyjából el volt tiltva az új igazolásoktól a FIFA döntése értelmében -, csak most léphet majd pályára Arda Turan és Aleix Vidal.

A Barca címei idén

Bajnokok Ligája

Spanyol Bajnokság

Spanyol Kupa

Európai Szuperkupa

Klub-világbajnokság

Arda elméletileg a jobb oldalon, vagy középen képes játszani, Vidal szintén, jobb-bektől jobbszélsőig, így a keret két teljesen pihent játékossal erősödik. Arda a török válogatottban meg-megvillant az ősszel, gólt lőtt a hollandoknak, és nem kis érdeme van benne, hogy kijutottak az Eb-re. Vidal a Sevillából jön, ahol az EL-győztes csapat erőssége volt.

Sokat várnak tőlük, tehermentesíthetik az egész jobb szélt. Azt, hogy Ardával pontosan mit tervez Luis Enrique, egyelőre csak ő tudja. Valószínűnek tűnik, hogy a középpályán akarja használni.

A tervek és a célok egyértelműek: a bajnoki címet elszalasztani óriási csalódás lenne. A kupában és a BL-ben sokkal nehezebb tervezni, de utóbbiban meglehetősen nagyot csalódnának Messiék, ha az Arsenalt nem vernék ki az első kieséses körben, februárban.

A cél természetesen a címvédés, ami rettentő nehéz, mert még senkinek sem sikerült a BL-érában, a BEK-ben pedig legutóbb a Milannak, 1990-ben.

A drukkerek elvárásai egyértelműek: csalódnának, ha nem lenne meg újra mind a három cím.