Eufrozina, Kende
8 °C
22 °C

Brutális a legkomplettebb Neymar: őrült sebesség és féktáv, piszok csel

2016.01.07. 12:09

4-1-re verte a Barcelona az Espanyolt szerda este a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján. Nehéz megmondani, ki volt a meccs embere, a két asszisztot osztó és kettőt vágó Messi, az ismét mesterien játszó, az első gólt előkészítő Iniesta, vagy a szenzációsan cselező, és a negyediket belövő Neymar.

Talán utóbbi, talán más, mindegy is, de az szinte biztos, hogy a brazilnak ez volt az a meccse a Barcában, amikor bemutatta képességei maximumát.

Például az egészen fantasztikus gyorsulását, amikor többméteres hátrányból futotta le a védőjét.

Aztán a csúcssebességét követő féktávját, ilyen tempóból így megállni, aztán jól is passzolni, erre nagyon kevés képes még a világklasszisok közül is.

Ott voltak a cselei, az első félidőben két ember közül hozta ki, majd csak szabálytalanul tudták megállítani.

A legjobb cselét a második félidőben mutatta be, egy az egyben, amikor az átvétel után köténnyel fektette el a védőjét. (Ekkorra már rendesen összerugdosták őt és a többi barcást is, nem véletlenül alázott.)

És a végén ott volt a gólja, ami egy kapáslövés, de nevezzük inkább kapáshelyezésnek, olyan könnyedén tette be a Messi zseniális passzából lehulló labdát.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!