Anna, Anikó
19 °C
31 °C

Kirúgták a kínai futballkapitányt

2016.01.08. 12:14

A Kínai Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott éléről Alain Perrin szövetségi kapitányt, miután a csapat a várakozásokhoz képest nagyon gyengén teljesített a világbajnoki selejtezőkön, írja az MTI.

A kínai együttes az ázsiai vb-selejtezősorozat második szakaszában a harmadik helyen áll csoportjában, de még két hazai meccse hátra van a Maldív-szigetek, illetve a már csoportelső Katar ellen.

A második körből a nyolc csoport győztesei jutnak be a harmadik körbe, illetve a négy legjobb második. A kínai csapat egyetlen esélye az maradt, hogy sikerül a legjobb másodikok közé kerülnie.

Perrin 2014 februárjában vette át a válogatott irányítását, s a tavalyi Ázsia Kupán negyeddöntős volt az együttessel, ám a népszerűsége a szurkolók körében azóta nagyot esett, miután a vb-selejtezőkön kétszer is csak döntetlent ért el csapatával a nagy rivális Hongkong ellen.

A kínai szövetség jelezte, hogy Perrin menesztése után azonnal megkezdte az új kapitány keresését.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Csodás Török Riviéra

Akár féláron utazhat idén Törökország fantasztikus tengerpartjaira.