Ambrus
-7 °C
3 °C

Blatter mindig nyer: eltiltották, de muszáj neki fizetést adni

2016.01.19. 14:33

Sepp Blattert hiába tiltotta el nyolc évre a FIFA, ettől még ugyanúgy elnöki fizetést kap a nemzetközi futballszövetségtől, derítette ki a Reuters. 

És ez egészen addig úgy lesz, amíg február végén új vezetőt nem választ a szövetség, azaz öt hónapig kap Blatter fizetést, miközben a feladatát nem tudja ellátni. Ez a szerződése miatt van, amely szerint a bónuszait ugyan vissza tudja tartani a FIFA, a bérét viszont már nem. De a bónuszait is csak azért nem kapta meg, mert az eltiltása miatt nem dolgozhatott. 

Azt viszont már nem lehet tudni, hogy Blatter pontosan mennyit keres, ám a februári elnökválasztáson ez is megváltozhat, mert a reformjavaslatok miatt nyilvánosságra hoznák, pontosan mennyit kapnak a FIFA-vezetők. Ezt korábban már többen is kezdeményezték, valószínűleg azért, mert túlfizetik a magas beosztásban dolgozókat. 

Blattert azért tiltották el nyolc évre, mert csúszópénzt fizetett Michel Platininek, akit szintén eltiltottak nyolc évre, pedig indult volna a februári elnökválasztáson. 

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.