Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Rákot okozhat a műfüves pálya?

2016.02.15. 18:46

A brit Nemzeti Egészségügyi Központ (NHS) egyik egykori vezetője szerint a műfüves pályák rákoz okozhatnak. A Telegraphnak nyilatkozó Nigel Maguire szerint az ő fia is a műfű miatt lett Hodgkin-limfómás.

Maguire szerint a gumipelletből készülő pályák közül néhány típus több toxikus vegyületet tartalmaznak, többek között higany, ólom és arzén is kimutatható belőlük.

A férfi azt állítja, hogy legnagyobb veszélynek a kapusok vannak kitéve, hiszen ők érintkeznek legtöbbször a borítással a vetődések során. Ekkor belélegezhetnek a műfű porával vagy lenyelhetnek apró darabkákat, de a horzsolásos sérülésekkel is mérgezhetik magukat.

Maguire úgy hiszi, a most 18 éves fia is így lett beteg. Most azért harcol, hogy Nagy-Britanniában ne építsenek több ilyen pályát. Szerinte előbb kutatásokat kéne végezni, hogy rákkeltő-e a műfű. Az Egyesült Államokban  már 150 olyan daganatos megbetegedésről tudnak, ami kapcsolatba hozható a műfűvel.

A FIFA szerint nincs olyan bizonyíték, ami igazolná, hogy a műfű egészségre ártalmas volna, és éppen elég kutatást végezték már ebben a témában. Az amerikai gyártók is azt nyilatkozták, hogy a szintetikus gyep nem veszélyes.