Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Az MLSZ-nél örülnek a FIFA új elnökének

2016.02.27. 12:45

Péntek este a svájci Gianni Infantinót választották meg a FIFA következő elnökének, az ő feladata lesz, hogy gatyába rázza nemzetközi futballszövetséget, amely története legsötétebb korszakát igyekszik lezárni. 

Infantinót az európai szövetségek, köztük a Magyar Labdarúgó Szövetség is támogatta, és örülnek is annak, hogy ő lett a FIFA elnöke.  

"Azzal, hogy európai vezetője lesz a nemzetközi szövetségnek, a kontinens labdarúgásának érdekei kiemelt hangsúlyt kaphatnak a következő időszakban, de ennél is fontosabb, hogy Gianni Infantino a szolidaritásra építve a labdarúgás fejlesztését és hosszabb távú érdekeit figyelembe véve fogja végezni a munkáját - mondta Berzi Sándor, az MLSZ nemzetközi ügyekért felelős alelnöke az mlsz.hu-nak.

Berzi szerint fontos, hogy az elmúlt években UEFA főtitkáraként dolgozó Gianni Infantino az Európán kívüli szavazókat is meggyőzte, ez korábban nem volt jellemző az elnökválasztásokon.

Már az első körben is ő kapta a legtöbb szavazatot, a második kör végeredménye pedig egyértelműen azt mutatja, hogy a világ nagyon sok részéről kapott támogatást az új elnök. 

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.