Mária
-6 °C
-2 °C

C. Ronaldo szétbombázta a Celtát: 7-1, egymaga négyet lőtt

2016.03.05. 17:21

A spanyol bajnokságban harmadik Real Madrid a hatodik Celta Vigót fogadta otthon, és muszáj volt nyernie, hogy legalább a második Atlético Madriddal tartsa a lépést. Ehhez képest majdnem a vendégek szereztek vezetést egy közeli fejes után a lécről pattant ki a labda. 

Ébredezett a Real is, Cristiano Ronaldo lövését kellett védenie Ruben Blancónak, majd nem sokkal később Isco közeli lövését hárította. A harmadik nagy védése akkor jött, amikor a 40. percben egy szabadrúgás után Casemiro fejesét szedte ki a léc alól, ám az ezt követő szöglet után Pepe már a kapuba fejelt, úgyhogy megvolt a Real-vezetés. 

A második félidő elején Cristiano Ronaldo növelte az előnyt, nem is akármilyen góllal: közel harminc méterről bombázta be a labdát a léc alá, védhetetlen lövés volt. 

A portugálnak nagyon kellett a gól, az Atlético Madrid ellen elvesztett derbi után frusztrált volt, hét közben néhány spanyol lap azt írta, hogy az eladását kérte. Az ünneplésnél nem így tűnt. 

És nem állt itt meg, mert az 57. percben szabadrúgásból gyönyörű gólt szerzett: húsz méterről a sorfal fölött vágta be a vendégek kapujába. 

Ezután egy távolabbi szabadrúgásból a lécet is eltalálta a portugál sztár. A 62.-ben szépített a hazai csapat:  Iago Aspas kapott egy hosszú indítást, a labdát Navas fölött emelte be. Hogy ne legyen túl szoros, jött megint Ronaldo: Isco passza után közelről szerezte meg harmadik gólját a mérkőzésen. 

A negyedik gólja a 76. percben jött fejesből, védhetetlen volt ez is.

Itt még nem volt vége a Celta gyötrelmeinek, mert Jesé volt a soros, és belőtte a Real hatodik gólját. A hetediket a csereként beállt Bale lőtte, végigrobogott az ellenfél térfelén, aztán a hosszú kapufa mellé rakta el a labdát. 

A Real Madrid fantasztikus második félidőt játszott, és 7-1-re ütötte ki a bajnokságban hatodik Celtát. 

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!