Kristóf, Jakab
20 °C
31 °C

Guardiola rögtönzött előadása a kezdőkörben múlhatatlan

2016.03.06. 12:28

A Bayern München a szerdai veresége (Mainz ellen hazai pályán 1-2) után Dortmundban 0-0-s döntetlent ért el, ezzel továbbra is öt ponttal vezeti a Bundesligát 9 fordulóval a vége előtt.

A bajoroknak voltak nagyobb helyzeteik a meccsen, Douglas Costa például egyedül vezette a kapusra a labdát, Vidal kapufát lőtt, mindkétszer nagy szükség volt Bürki kapusra.

Guardiola a meccs lefújása után a szokásos köszönet és gratulációk helyett a kezdőkörbe sietett, mert feltétlen szerette volna elmondani Kimmichnek még a pályán, mit kellett volna tennie, és mit nem. Vagy éppen mit csinált és mit nem, és legközelebb mit kell tennie.

Látványos, teátrális előadásra sikeredett, a 21 éves, Lipcséből igazolt védő hirtelen nem is tudta, mi történik.

Az egy csodás része volt a katalán edző monológjának, amikor a védő tarkóján átkulcsolta a kezét, és a fejét a homlokához húzta. A szuggesztív jelenetet a kamerák az elejétől megörökítették, a reklámszünet miatt viszont a végéről lemaradtunk.

Csak találgatni lehet, hogyan fejeződött be, és ahogy arról is, mi hangzott el köztük, mindenesetre Kimmich nem játszott rosszul. A csapatba pedig vészmegoldásként került be már vagy három hete, miután Martinez, Boateng és Benatia egyszerre kidőlt a védelem közepéről.

Hasznosak az ilyen jelenetek?

  • 2664
    Igen, Kimmich élete végéig emlegeti
  • 910
    Még mindenki tele van adrenalinnal, nem rögzül, mi mondott
  • 895
    Nem, ez csak a kameráknak szólt
  • 708
    Hiányozni fog Guardiola Münchenből
  • 127
    A City-nél nem lesz ilyen, ott visszafogja magát

Amikor a liga leggyorsabb játékosa, Aubameyang elfutott mellette, alig maradt le róla, és folyamatosan szorította ki a gaboni csatárt, akinek a lövését így Neuer könnyebben oldalra tudta ütni.

Kimmichet állítólag Löw is figyelte, mert a német válogatott a középhátvéd posztján a sebezhető leginkább.

A meccs előtt Guardiola is nagy dicsérte, hogy megállta a helyét, és vele példálózott, mennyire rendben van a német utánpótlás, ha ilyen srácokhoz lehet nyúlni.