Levente, Irén
17 °C
27 °C

A Hertha utoljára Dárdaival a pályán győzte le a Schalkét

2016.03.12. 10:30 Módosítva: 2016-03-12 10:50:13

Dárdai Pál elégedetten értékelt csapata, a Hertha BSC péntek esti győzelme után. A berlini futballklub 2-0-ra legyőzte a dobogón a helyére pályázó Schalke 04 csapatát, így őrzi 3. helyét, és a gelsenkircheniektől négy pontra ellépett a Bundesligában.

„Először alszunk rá egyet”, mondta a meccs utáni interjúban Dárdai, aki dicsérte csapatát, amely minden elképzelését tökéletesen végrehajtotta. A Hertha éppen tíz éve győzte le utoljára a Schalkét, Dárdai megjegyezte, hogy akkor ő játékosként még pályán volt.

Dárdai szerint magas színvonalú volt a mérkőzés, és kiváló csapatok játszottak rendkívül gyorsan. Az övéi végéig koncentráltan és támadófocit játszottak. Megköszönte az 51 424 nézőnek a biztatást, nagyszerű volt a hangulat, mondta.

Kitért az elszalasztott helyzetekre is, abből is volt néhány, amivel jóval nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem, de a lényeg szerinte, hogy nem kaptak gólt. 

A védekező középpályára beállított Cigerci például nagyon aktívan játszott, és akár háromszor is gólt szerezhetett volna. Egyszer közelről fölé bombázott, ez volt a legnagyobb helyzete, egyszer egy távoli lövésénél védett nagyot a kapus, az utolsó kísérlete pedig a felső lécről pattant a gólvonal elé. De Ibisevic is duplázhatott volna, ha 100 százalékos gólhelyzetben ballal jobban eltalálja a labdát, így viszont a kapufa mellé lőtt laposan. És Kalounak is összejöhetett volna a gól, ha például a saját térfeléről elindulva a cselsorozata végén nem szerelik.  

Így ünnepelték a szurkolók a csapatot a győzelem után:

„Szervezettek és céltudatosak vagyunk”, idézte az Nso.hu Dárdait.

Szombatra a magyar edző szabadnapot adott a játékosainak.