Tünde
15 °C
26 °C

Szörnyű állapotban van Gascoigne

2016.03.26. 20:42

Rég érkezett hír az egykori angol futballsztár, Paul Gascoigne állapotáról, azonban a Sun elég aggasztó képeket közölt a volt válogatott játékosról. 

A szomszédjai azután hívták a rendőrséget pénteken, hogy egy taxi mellett felbukkant, egy üveg italt szorongatva. Mire viszont kiértek a rendőrök, Gascoigne-nak már nyoma veszett, úgyhogy keresni kezdték a környéken. Nem sokkal később egy másik taxinál látták, és olyan állapotban volt, hogy a nadrágját sem tudta felhúzni rendesen, az arca pedig tele volt vérző sebekkel. 

Néhány órával később hazament, és hívta a mentőket, ők vitték be végül a kórházba. 

Pedig a lap szerint a 48 éves Gascoigne nemrég még arról beszélt az ismerőseinek, hogy egy terápiának köszönhetően majdnem egy éve tiszta, és alkoholistákon akart segíteni. 

Azonban az utóbbi hetekben megint megcsúszott, egy volt tottenhames csapattársa azt mondta, onnan vette észre, hogy baj van, hogy nem reagált a hívásaira, pedig napi rendszerességgel szoktak beszélni. 

Gascoigne 2013-ban már egyszer kórházba került súlyos állapotban, utána dobtak neki össze az ismerősei egy terápiára, mert az életéért aggódtak. Rá egy évre ismét kórházba kellett vinni. Azóta többször hívtak rá rendőrt, egyszer azért, mert volt feleségével az utcán balhézott. 

Az egykori futballista alkoholproblémái már a visszavonulása után jelentkeztek, azóta többször elmondta, hogy képtelen leállni.